Vulnerable – Julian Draxler novella 1 rész

Sziasztok! Itt a Julian Draxleres novella első része, ami Elise, vagyis a főszereplő lány szemszögéből íródott. A novella második része majd Juli szemszögéből fog íródni, amit nem tudom ,hogy mikor hozok, de az biztos, hogy mostanában, mert nagyon megszerettem a kis babyface Julikát! *-* Nagyon szépen köszönöm az előző novellákhoz a kommenteket, pipákat, remélem ez a novella is elnyeri a tetszéseteket! Mindenkinek kellemes hétvégét és jó olvasást! :)

    Egyszerűen elegem van!
Mindent ki lehet bírni egy darabig, a középiskolát állítólag még fél lábbal is túl lehet élni! Állítólag...
   Talán minden normális ember túléli valahogy a gimit de én már nagyon a kitörés szélén állok.
Nem elég, hogy rengeteg idiótával vagyok körülvéve még Juliannal is összevesztünk ami mondjuk az én hibám volt, de egyszerűen muszáj volt valakin levezetnem a feszültséget és sajnos a kitöréseim áldozatául pont Julian esett. Túlzásba estem, nem tudtam abbahagyni a kiabálást és a bennem felgyülemlő sérelmeket, pedig ő semmiről nem tehetett, odaadóan  hallgatta a nyavalygásaimat, és bátorított, de amikor értéktelen  tucatnak neveztem a kapcsolatunkat tényleg túlzásba estem, és nem gondoltam komolyan csak egyszerűen nagyon untam már azt, hogy a pozíciója miatt folyton atrocitások érnek.
Nem akartam neki erről beszélni, mert csak rosszul érezné magát és jól ismerem már, azonnal bemenne a suliba, hogy számon kérje a szájalókat, de ezzel csak még nagyobb lavinát indítana el.
   Egy hónapja telt be nála azon a bizonyos estén a pohár. Amikor kiszaladt a számon már megbántam, de amikor belenéztem a csalódott szemeibe legszívesebben addig pofoztam volna magam amíg lett volna az arcomon bőr. Ott megtörtem benne valamit, azóta nem is beszél velem amit teljesen megértek, csak ugyebár én egy önző dög vagyok és nagyon rosszul esik, hogy se szó, se beszéd elrohant. Azóta nem reagál a hívásaimra, nem válaszol az üzeneteimre és akárhányszor mentem ki meccsre, hogy személyesen beszéljek vele úgy tett mint aki nem ismer és ez borzasztóan fáj. Esküszöm jobban eltudnám viselni azt, ha kiabálna velem, csak elhordana mindennek, vagy még azt is ha megütne ami valljuk be teljesen megérdemelt lenne, hiszen az évek során annyiszor tűrte egy rossz szó nélkül a rinyálásaimat amikor nem volt kedvem tanulni, nem volt kedvem iskolába menni, bátorított amikor féltem, gyönyörűnek nevezett amikor szétbőgött fejjel panaszkodtam neki, hogy mennyire elcseszett minden.
   Tudtam, hogy mennyire rosszul esett neki mindaz, hogy nem mutattam ki mennyire szeretem őt pedig tényleg szeretem,  ő a legjobb dolog ami 17 év alatt történt velem, csak egyszerűen annyira egy elcseszett ember vagyok, hogy azokat teszem tönkre akiket a legjobban imádok.
 És ilyen állapotban legyen kedve az embernek tanulni, írni vagy jópofizni a többi 33 köcsögnek akik körülvesznek?
   Á, én nem az a fajta lány vagyok aki palástolni tudja az érzelmeit, ha rossz a kedvem akkor igen is szomorú arcot vágok, nem vagyok képes mosolyogni, kivéve ha a barátnőm felvidít. Ő az egyetlen olyan személy ebben a nyamvadék osztályban akit nem köpnék le.
Ilyen vagyok én : a harmincnégy emberből harminchármat utálok... .
Csodálkozom, hogy Juli, hogy nem fojtott meg a kapcsolatunk ideje alatt, pedig sokszor adtam rá okot.
   Soha nem vezette le rajtam a feszültséget pedig volt és van rajta nyomás bőven és mégis türelemmel hallgatta a szinte mindennapos lehangoló szövegelésemet mégsem szólt egy rossz szót sem, én pedig őt használtam boxzsáknak...
 Szia, holnap suli után remélem nem terveztetek Julival programot?! - olvastam Toni üzenetét
   Ajaj Tonikám, ha tudnád, hogy mennyire nem terveztünk mi már egy hónapja semmit...
Úgy látom Juli csak Benninek mesélte el, habár én is csak Caminak meséltem a dologról és örülök, hogy ő nem adta tovább Toninak, bár nem kértem meg rá mégis jól esett a diszkréciója, nemhiába ő a legjobb barátnőm, és egyben a legfontosabb ember az életemben.
   A tegnap pont összefutottam Bennivel, és egyszerűen muszáj volt rákérdeznem, hogy mi van Julival mert semmit nem tudok róla. Nem oszt meg semmit a közösségi oldalakon, nem reagál a hívásaimra, az utcán se látom, pedig sokat járkálok a háza környékén valamilyen ürüggyel, de egyszer sem láttam még, csak a meccseken ahol engem teljesen ignorált, de Höwedes is úgy tett mint aki nem ismer, csak pislogott rám vagy hármat és szó nélkül továbbviharzott.
 Igen... tudom, hogy elcsesztem, tudom, hogy most löktem el magamtól a világ legcsodálatosabb fiúját de ha esélyt sem ad a jóvátételre akkor mit tegyek?
   Nem írhatom fel a saját véremmel a házfalra, hogy bocsáss meg Juli, mert egyrészt Cami megölne, másrészt meg tuti elvéreznék, na meg ez elég morbid módja lenne bocsánat kérésnek, és így is sokan néznek már bolondnak, pedig egyszerűen csak nem szeretek közelengedni magamhoz sok embert.
Jelenleg is egy kezemen tudom megszámolni hány barátom van, kettő: Cami és Toni, akiknek nagy örömömre sokkal szerencsésebben alakul a kapcsolatuk mint az enyém és a Juliané.
Cami és Toni a legaranyosabb pár a világon, tökéletesen kiegészítik egymást és ami a legfontosabb mind a ketten majd ki csattannak a boldogságtól, amelyet a másik fél okoz nekik.
   Nem igazán zártak a szívükbe a gelsenkircheni WAGok sem, még Benni barátnője Lisa sem, pedig Bennivel egész mostanáig jó viszonyt ápoltam.
   A VB alatt is csak ketten voltunk Camival, hála Istennek egyik idegesítő focistabarátnő sem verődött hozzánk így gond nélkül kitudtuk beszélni az összeset.
A legtöbbet Mario Götze barátnőjén röhögtünk, mivel Ann Kathrin Brömmelnél nehezen lehet butább lányt találni, őt követi a sorban Benni Lisája, rajta sajnos nem tudtunk sok röhögni valót találni, mert nem nagyon produkálta magát, de belekötöttünk mindenbe ami vele kapcsolatos mert ki nem állhatom!
   Folyton vele lóg az idegesítő barátnője: Lena, aki nagyon rokonszenvezik Julival. Most gondolom örül neki, hogy mosoly szünet van közöttünk, de ha megpróbálja az ÉN barátomra rátukmálni a mókus fejű barátnőjét, bár nem igazán voltam a tettlegesség híve nagyon dühös leszek!

Hírtelen ötlettől vezérelve felálltam a kényelmes fotelemből, a kinyitott füzetet a szoba másik felébe dobtam, majd gyorsan a tükörképemre pillantottam és az előszobába siettem ahol magamra kaptam a kedvenc őszi csizmámat és az egyik dzsekimet majd a telefonom és a fülesem társaságában Juli háza felé vettem az irányt. Amint az órámra pillantottam eszembe jutott Toni üzenete amire illene már válaszolnom.

 Szia Tonkó! Nem, nem tervezünk semmit holnapra. - ennyi állt a válaszomban, rövid, lényegre törő és őszinte.
   Nem is figyeltem arra, hogy merre vagyok, a lábaim öntudatlanul is vittek Julian háza felé.
Nem érdekel hányszor kell becsengetnem, vagy hány hívásomat és üzenetemet fog figyelmen kívül hagyni, ha törik, ha szakad akkor is visszaszerzem Julian Draxlert!
 - Menj el! - nyitotta ki résnyire az ajtót Juli
 - Nem! Addig nem megyek el amíg nem bocsánatot nem kértem. Már egy hónapja próbálkozom, de egyszerűen nem tudlak elérni. Figyelj én nagyon sajnálom, nem így akartam! - néztem rá nagy szemekkel
Gúnyos mosolyra húzódott a szája, a szemében pedig megvetés csillogott. Ő már nem az a Julian volt aki a kapcsolatunk alatt.
   Azt az imádni való kis babyface Julit én öltem meg azzal a két nyomorult szóval. Egy megkeseredett idióta vagyok aki nem tudta értékelni mindazt ami a tulajdonában állt.
   Nem, nem fogok semmit tenni Lisával, ha összehozza Miss Mókusfejjel Julit, mert ő egy olyan lányt érdemel aki nem csak a saját kicsinyes problémájával van elfoglalva.
A tökéletes srác tökéletes lányt érdemel, én pedig korántsem vagyok az, sőt!
   Megszaporáztam a lépteimet, hisz a hamarosan rám törő síró görcs remélem kibírja hazáig, nem akarok a nyílt utcán bőgni, mert nem kérek senki szánakozó tekintetéből.
Amint megvágtam magam mögött a szobám ajtaját egyre több könnycsepp buggyant ki a szememből. Teljesen felőröl már ez a helyzet.
   Én soha nem voltam az a típus aki kimutatja a szeretetét másik iránt, de ha valakit tényleg a szívembe zárok azért képes vagyok bármeddig elmenni és bármit megtenni. Nagyon sajnálom, hogy nem mondtam el Juliannak mennyire csodálatos, mennyire imádom, és, hogy mennyire szerencsés vagyok, de már késő.
Nem is én lettem volna, ha nem cseszem el az egyetlen lehetőségemet a boldogságra, nagy taps magamnak érte.
Utálom ezt a bizonytalanságot, mert nem tudom, hogy van-e remény a kapcsolatunk megmentésére, és ha nincs akkor meg ne járassa velem a bolondját! Talán meg kellene kérdeznem, hogy hányadán állunk akkor, de igazság szerint borzasztóan rettegek a választól, mert ha kimondja, hogy vége akkor fogalmam sincs mi lesz velem.
   Juli az életem része, az életem legjobb része, ha elveszítem azt én nem élem túl, és ezt most nem úgy értem mint azok a nyálas tinik a buggyant sorozatokban akiket jól tarkón kéne csapni egy pék lapáttal, hanem én komolyan összeomlok ha vége.
   Igazából  egy baromi depresszív személyiség vagyok nulla önbizalommal és befolyásolható hajlammal, ennek okáért is van kevés barátom, hiszen rajtam ugy átlehet látni mint az ablakon, nem engedhetek közel magamhoz akárkit.
Juli mellett kicsit többnek éreztem magam és nem azért mert én is focistabarátnő vagyok, hanem mert láttam rajta, hogy szeret.
  Ahogy telnek a napok annál jobban érzem, hogy egy roncs vagyok.
 - Elise, miért nem jön Julian? Összevesztetek? - kérdezett rá anya a legfájóbb témára a vacsora alatt.
Nem állunk olyan közel egymáshoz, hogy tudjon minden kis részletről. Nem akartam neki elmondani, hogy igen, mert akkor csak a nyakamra járna és hallgathatnám a sajnálkozásait.
 - Nem, tökéletesen megvagyunk, csak mostanában feszített tempóban edzenek, de holnap  délután Toni,Cami Juli és én beülünk valahova, szóval kellene egy kis pénz.- vettem elő a tipkus pénz kunyeráló mosolyomat, de mivel anya nagyon szerette mind Camit mind pedig Julit jó szívvel adott.
Amint zsebre vágtam a pénzt felrohantam a szobába, majd a leellenőriztem, hogy tartózkodik- e valaki a fürdőben, de szerencsére senki nem volt így birtokba vettem.
   A kádat teletöltöttem vízzel, majd a szakítós dalokkal teletömött lejátszási listámat indítottam el és kitört belőlem a már már napi rutinná vált sírás.
Amikor a telefonom rezegni kezdett a szívem őrült módjára kezdett el dobogni és egyből a készülék után kaptam. Minden porcikám reménykedett abban, hogy Juli lesz de amikor megláttam az egyik legidegesítőbb osztálytársam nevét a kijelzőn legszívesebben bedobtam volna a telefont a vízbe.
   Nem érdekel mit akar mondani az a hülye csaj, majd elmondja holnap személyesen, csak mindenki hagyjon békén ( na jó kivéve Juli, Cami és Toni, csak nekik veszem fel a telefont ), hagyjanak süllyedni és dagonyázni a szomorúságomba.
Rezzenéstelen arccal nyomtam ki a hívást majd egy órányi fürdőzéssel egybekötött zokogás után elvégeztem az esti dolgaimat és aludni próáltam, de természetesen most sem sikerült.
Betakaróztam és az ölembe véve a laptopomat felléptem a tumblr-re amit mostanában egyre gyakrabban használok.
Nem tudtam megállni, hogy ne nézzek fel Facebookra is, hátha Juli írt vagy valami.
   Tudom, hogy szánalmas dolog amit csinálok, de egyszerűen csak akkor elborult az agyam és én is ugyanúgy kínlódok mint ő.
Meglepődtem amikor a barátomat ( nem merem exnek nevezni, hátha sikerül dűlőre jutni, és egyébként is még neki is egy közös fotónk a profilképe ) online találtam.
   Nem írtam neki, több mint 70 üzenetet hagytam neki amióta megsértettem, de nem reagált. Hírtelen behoztam a chat ablakot, sőt be is gépeltem, hogy " szia " de a gyávaságom felülkerekedett rajtam, és az Enter helyett a Deletet nyomtam meg, majd bezártam a chat ablakot és inkább szomorú dalokat hallgatva égő szemekkel Julianos képeket rebloggoltam a tumblr-ön, és olvasgattam, hogy miket irkálnak rólam a rajongók, és nem igazán dicsérnek sehol.
   Pedig én tényleg semmi rosszat nem teszek, elmegyek Juli meccseire, szeretem a focit, értem is a focit, egyszerűen csak nem barátkozom a többi WAGgal és ez zavarja őket, na meg a korom amit folyton felemlegetnek.
Rólam biztosan nem fognak pucsítós Instagram képeket látni, vagy kikapcsolt melltartóban sem fogok flangálni.
Még régebben veszekedtem néhány utálómmal, de már ehhez sincs energiám. Jelenleg az sem érdekelne ha az egész világ gyűlölne, csak Julival lenne minden olyan mint régen.
   Holnap nyamvadt földrajz óra is lesz, amiből tuti felelni fogok, mert kevesebb jegyem van mint a többieknek. Gyűlölöm azt a tantárgyat, természetesen Julian ebben ász volt, imádta és folyton ő magyarázta el a dolgokat.
 Úgy tanultunk, hogy Julian hasát teleraktuk csoki kockákkal majd ráraktuk a térképet. És amikor én az adott országot vagy várost helyesen mutattam meg mindig kaptam egy apró puszit tőle és megehettem azt a darab csokit ami az adott hely alatt volt.
Mire befejeztük Juli hasa mindig tiszta csoki lett és amikor letöröltem a fürdő szivacsommal vékony hangon kuncogott mert csikiztem.
Imádtam azokat a földrajz korrepetálásokat, és mindig jó jegyet kaptam másnap, általában a felelés után Juli kapott tőlem egy hosszú köszönetnyílvánító sms-t és aznap " elrabolt " a töltelék órákról, hogy az egész napot együtt tölthessük.
   Míg ő edzésen volt én készítettem nekünk valami ételt és leírtam a házikat, közben értesítettem az oszit, hogy hírtelen rosszul lettem ezért léptem le, amit természetesen soha nem hitt el, de futball szurkoló lévén mindig igazolta a hiányzásaimat.
Hát most a tanulás elmaradt, igazából az sem érdekel különösebben ha megbukok. Ha most Juli ezt hallaná, mármint az a Juli akit nem sértettem vérig, aki nem gyűlöl akkor most tuti hozzám vágna egy párnát mert szerinte a kapcsolatunk és a jövőm a legfontosabb.
   Juli, Juli, Julian Draxlerem, de hiányzol!
Hatalmasat sóhajtottam majd lezártam a laptopomat és konkrétan álomba sírtam magam.
   Reggel fantasztikus irodalom órával kezdtük a napot. Nincs bajom a tantárggyal, sőt akár azt is rá lehet mondani, hogy szeretem, de nem most.
Kinek van kedve csöpögős szerelmes verset hallgatni? Minden kell most nekem csak ez nem, aztán felolvasott a tanárnő egy szomorú verset, ami tényleg gyönyörű volt, és ha nem lenne bennem annyi tartás és büszkeség valószínűleg el is sírtam volna magam, de nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hiszen már így is kezdik sejteni az emberek, hogy valami baj van köztem és Juli között.
Unottan ültem és próbáltam minden hangot kizárni, de nem megy. Komolyan attól félek, hogy megőrülök, napról napra minden egyre nehezebb.
   Már az önmagam árnyéka se vagyok, maximum az árnyékom árnyéka, teljesen felfordult az életem. Amikor iskola után meglátom a szerelmes párokat ölelkezni a suli előtt jön, hogy felrúgjam őket.
Végre kicsengettek és következett a csodálatos földrajz óra.
   Szünetben telefonált Toni, kihangosítottuk és hárman trécseltünk.
- Biztos minden oké veletek Juliannal? Mert amikor említettem neki a dupla randit nem dobódott fel az ötlettől. - kérdezte Toni és szinte láttam magam előtt ahogy felhúzza a szemöldökét.
- Mit mondott? - teljesen figyelmen kívül hagytam az első kérdését, mert a második jobban izgatott.
   Tudni akartam mit mond rólam Juli másoknak, mert csak ebből tudhatom meg mennyi esély van a kapcsolatunk megmentésére.
 - Mondta, hogy nem tudja mi van veled, hogy mi a bajod, meg, hogy egyáltalán akarod -e a kapcsolatotokat? Na mesélj csak mi történt! - " parancsolta " a szőke
 - Toni, majd ott mesélek jó? Itt nem akarok, na de hagylak titeket nyugodtan beszélgetni én átnézem még egyszer a földrajzot.- köszöntem el a játékostól Cami pedig a füléhez emelte a készüléket miután leállította a kihangosítást.
   Ha filmet írnának "Örök vesztes" címmel nyugodtan jelentkezhetnék a főszerepre és valószínüleg meg is kapnám azt.
Amint előrefordultam és kinyitottam a füzetet nem tudtam megállni, hogy ne írjak Juliannak egy üzenetet.
   Talán csúszó-mászó módon viselkedem,  esetleg mások szerint nagyon megalázkodom előtte, de egyszerűen imádom és nem veszíthetem el őt.
Szia. Kérlek olvasd végig, ne lépj ki.
Két dolgot akarok mondani, illetve kérdezni és kérni  már nem is tudom.
Az első az lenne, hogy légyszi gyere el velünk, nem kérem, hogy miattam légy ott ( bár nagyon jól esne mert hiányzol ) legyél ott Toni miatt aki a barátod és már régóta nem láttad. A másik dolog az lenne, hogy szeretném ha megbeszélnénk végre. Hatalmas bocsánat kéréssel tartozom, tudom, hogy már százszor könyörögtem neked szinte minden közösségi oldalon de személyesen is bocsánatot akarok kérni. Ja és még valami: ez most röhejesen fog hangzani, de kérlek drukkolj nekem, felelek földrajzból!
   Megkönnyebbültem miután elküldtem az üzenetet, bár nagyon féltem a választól, ha kapok.
 -Ha felnőttél hívj fel…- ennyi állt a válaszban de már ez is olyan mérhetetlen boldogsággal töltött el, hogy kis híján elsírtam magam.
   Végre válaszolt! Alig vártam már, szóval akkor egy kicsit megenyhült, végre hajlandó velem érintkezni.
Azonnal egy üres ablakhoz siettem és már már remegett a kezem annyira izgatott voltam. Egyből felhívtam Julit.
 - Szia, mikor érsz rá, bármikor beszélhetünk! Jesszusom, annyira vártam már, hogy válaszolj vagy reagálj! - hadartam el levegő vétel nélkül amint érzékeltem, hogy van valaki a vonal másik végén.
 -Szia. Csak Toninak köszönheted, ő vett rá erre. Ma én is megyek az ebédre, és holnap találkozhatnánk. De ne telefonálgass, tanulj inkább! - nyomta ki a hívásomat.
   Ez tipikus Julis  cselekedet volt, ő így búcsúzkodik ha határozott akar lenni, mert ha rákezdte volna mézes mázas hangon, hogy induljak ismételni, tuti még 5 perccel később is beszélgettünk volna, de így határozottan rám nyomta a telefont.
Fülig érő szájjal a helyemre ballagtam majd még egyszer átismételtem a földrajzot.
   Fogalmam sem volt szinte semmiről, csak annyit tudtam, hogy a leckébe szerepel pár ország is. Gyorsan feliírtam néhány kulcsszót a padra, több mint a semmi.
Amint belépett a földrajz tanár lapokat vetett elő velünk és elkezdtük leírni a tanult anyagot. A pad társam nem épp az eszéről volt híres ezért a tanár minden füzet alá belesett.
   Már előre hunyorogtam, tudtam, hogy lebukom ha észreveszi, és miért ne venné észre? Odaért a mi padunkhoz, felkapta a mellettem ülő füzetét és jól megnézte a pad azon részét ahol ő ült.
Már szinte éreztem a kötél szorítását a nyakamon hiszen az én füzetemért nyúlt...
Csak épp felhajtotta, semmit nem látott, pedig minden csak centiken múlott. Amint továbbhaladt egy hatalmas megkönnyebűlt sóhaj szakadt fel a mellkasomból és nekikezdtem a tesztnek.
   Fél óra alatt végeztem is vele, a maradék időt pedig gondolkodással töltöttem.
Elhatároztam, hogy amint Tonkó jelez Caminak, hogy megérkezett nem csak ő, hanem én is ellógok. Természetesen nem megyek velük sehová, de szükségem van egy kis nyugalomra, egyedüllétre ahhoz, hogy nyugodtan áttudjam gondolni azt amit Julinak mondani fogok, mert legszívesebben a nyakába ugranék, és addig ölelgetném amíg el nem lilul a feje, de nyílván korai lenne még, valamint szerintem ez a szakadék mélyebb annál minthogy néhány puszival át lehessen hidalni azt.
   Nem akarok elszúrni semmit, mivel tisztában vagyok vele, hogy ez az utolsó esélyem, ha ezt elcseszem végleg vége mindennek.
Amint kicsengettek Cami már fülig érő vigyorral az arcán ugrott is fel, hogy a kabátjáért mehessen.
 - Kérlek, hozd az enyémet is! - néztem rá mosolyogva, mert teljesen feldobott a barátnőm boldogsága.
Olyan volt mint egy kis energia bomba, aki legszívesebben az egész világot megölelgetné.
 - Te hova mész? Csak nem Julihoz? - vigyorgott boldogan
 - Nem, most még nem, de majd valamikor fogunk találkozni, a dupla randin kívül is, és át kell gondolnom mit mondok neki, vagy mit nem, mert tényleg ez az utolsó esélyem, és nem cseszhetem el. - mosolyogtam rá, majd elkezdtem kirángatni a sálamat a kabátom ujjából.
   Gyorsan felöltöztünk és míg szünet volt gyorsan a kijárathoz rohantunk, remélve, hogy a lelkes tanerő egyetlen boldogtalan tagjával sem futunk össze. Szerencsére sikeresen megúsztuk, majd gyorsan megöleltem a barátnőmet és két irányba indultunk el: ő Toni hoteléhez, én pedig a buszmegállóhoz.
    Felszálltam a buszra, majd bedugtam a fülesemet, hogy minden kíváncsi szem párt és zavaró tényezőt kizárjak, majd egy Juliannak szóló üzenetet kezdtem el pötyögni:
Szia, azt akarom kérdezni, hogy mikor találkozunk? Mármint nem Toniékkal, mert az tudom, hanem ketten, hogy átbeszéljük a dolgokat? - küldtem el az én kis drágámnak az üzenetet, majd becsuktam a szemem és legszívesebben sikítottam volna egy nagyot.
   Fogalmam sincs, hogy miért, de nagyon jól esett volna. Alig vártam ,hogy hazaérjek, szerencsére nem volt itthon senki, így nem kérdezősködtek. hogy miért is jöttem én ilyen hamar haza?
Félpercenként néztem a telefonom, Juli válaszára várva, de nem jött se üzenetem, sem pedig bejövő hívásom.
   Amint hazaértem magamra öltöttem a kényelmes pizsimet és bebújtam az ágyamba. Egy hírtelen ötlettől vezérelve felnéztem a tumblr-re és Julianról kezdtem képeket nézegetni. Mostanában ez lett a kedvenc elfoglaltságom.
   Az egyik Julival foglalkozó blog kiírta, hogy Juli jelenleg Bennivel és Lisával van, és posztolt egy képet is.
 Belém hasított egy borzalmas érzés, aminek nem tudok nevet adni, de borzasztóan rossz.          Egyszerűen azt éreztem, hogy összetöröm az első kezembe akadó tárgyat, de nem voltam ideges, fájt.
Fájt a hiánya. Fájt az, hogy az idegen blogoló lány többet tud róla jelenleg mint én.
   Vajon Juli most boldog? Gondol rám?
   Egész biztos boldog, mivel a legjobb barátaival van, és gondolom olyan jól elvannak, hogy nem nézi az időt, talán még a telefonját is kikapcsolta, nehogy megzavarja bárki is őket.
   A Tonis találka időpontját tudja, a többi meg talán nem is számít neki.
Aztán tovább görgettem és megláttam őt! Ő is velük van, AZ A LÁNY IS VELÜK VAN!
Teljesen elszorult a torkom.
   Hát ilyen könnyen pótolható vagyok? Ilyen hamar elfelejt még Juli is?Van egyáltalán ezen a rohadt világon olyan akinek még számítok?
Csak bambultam magam előtt, és azon gondolkodtam, hogy miért vagyok én ennyire kevés, felesleges és pótolható.
   Csak mondania kellett volna, hogy ő már Lenaval randizgat, rég nem alázkodtam volna meg ennyire előtte. Én miért nem vagyok jó? Velem mindenki csak a bolondját járatja, most komolyan, néhány nyomorult szavába került volna ez. Vajon jól szórakozott azon, hogy én majd' belehaltam abba, hogy teperjek? Mert szerintem nem volt mókás, de ha ő boldog, hát Isten áldja!
  - Gyűlöllek Julian Draxler! Annyira nagyon gyűlöllek amiért ezt tetted velem! - a könnycseppek szinte észrevétlenül buggyantak ki a szememből, és homályosították el a szobámat.
Egyszerűen elborult az agyam, fogalmam sem volt arról mit teszek, csak folyton a Julian- Lena kép lebegett a szemem előtt.
   Felálltam és rohanni kezdtem. Nem érdekelt, hogy épp egy pöttyös elnyúlt pizsi nadrágban és Julian tavalyi mezében vagyok. Ki rohantam a szobából, ki a lakásból és az utcán sem érdekelt az, hogy megbámulnak.
  Irodalom órán pont Tolszoj Anna Karenináját tanultuk, eszembe jutott Anna, aki megtébolyult, mivel folyton olyan kényszer képzetei voltak, hogy Vronszkij megcsalja őt.
Ancsika te legalább képzelted, de engem komolyan megcsaltak! És ekkor valami bekattant, a regény vége...
   És kis idő múlva már a város peremén, a síneknél találtam magam. Idegesen kapkodtam a fejem, jöjjön már minél hamarabb egy hülye vonat, mert a végén még meggondolom magam.
   Nem érdekel mit fog gondolni Julian vagy akárki! Vajon, ha nem veszünk össze akkor képes lett volna összejönni azzal a hörcsög fejű Lenaval?  Az se érdekel, ha igen. Csináljon amit akar, én már többet úgy se fogom zavarni őt, legyen boldog vele. Gondolom Lisa is nagyon örül, hogy végre összetudta hozni az idióta barátnőjét Juliannal.
   Azért sajnálom, hogy nem fog összejönni a dupla randi, hoppá, hoppá, ahogy hallom már jön a kis barátom, a vonat.
   Gyorsan bepötyögtem valami búcsú féleséget Caminak és Toninak, valami olyasmit, hogy nagyon szeretem őket, és, hogy borzasztóan fognak hiányozni, majd még egy utolsó szánalmas szeretlek üzenetre futotta amit elküldjem Julinak és már  léptem is a sínekre.

Ha nem szeret, csak kötelességből jó, gyöngéd hozzám, és amit én akarok, az nem lesz meg - ezerszer rosszabb, mint a harag. Az a pokol! És most ez van. Már réges-rég nem szeret. S ahol a szerelem véget ér, ott kezdődik a gyűlölet.
     ~ Lev Tolsztoj: Anna Karenina ~