Hétköznapi Mennyország / Xabi Alonso - Jesé - Sergio Ramos /

 Sziasztok! Ez a novella a szívem csücske, az egyik kedvenc írásom. Még a tavaly azon az augusztusi csütörtök estén kezdtem el írni amikor kiderült, hogy Xabi eligazol tőlünk. Rengeteg emlék fűződik hozzá. 

Ezt a novellát is ThisisNrA-nak ajánlom, mert tudom, hogy ez az egyik kedvenced és mert a folytonos unszolásod nélkül még nem lenne megírva. Egyébként mindig az motivált írás közben, hogy tudom, hogy ez a kedvenced. :)

     Azok a részek, amelyek ki vannak emelve a múltban játszódnak! 

 Jó olvasást mindenkinek! :)

" Nem tudom szavakba foglalni érzéseimet, hogy ma reggel nem búcsúzhatok el tőled, akit oly nagyon imádok. Ha eszembe jut, hogy többé nem láthatlak, a szívem megtelik fájdalommal. (...) Összetörik a szívem a gondolatra, hogy olyan messzire mész. Mindig annyira kedves voltál hozzám, és sohasem sértetted meg az érzéseimet... és rettenetesen fogsz hiányozni. De őszintén hiszem és remélem, hogy boldog leszel és sikeres, akárhova vezessen is sorsod. "   - Lucy Maud Montgomery

   A könnycseppek megállíthatatlanul folynak végig az arcomon ...

Amikor  böngészgettem a neten megakadt a szemem a " HIVATALOS " szón, és a szememet egy fél pillanat alatt elfutották a könnyek.

 - Nem, ez nem lehet igaz! - motyogtam zokogva -Arról már tudnék, ha ő nem is de Nagore, vagy a gyerekek kifecsegték volna! Ez az egész nem lehet igaz! - sírva álltam fel az ágyról és a lecsoszogtam a táskámért . Rázott a zokogás, a könnyeimtől alig láttam, és még előttem volt a lépcső. A biztonságot nyújtó korlátba kapaszkodtam, így sikerült sérülés mentesen leérni a nappaliba ahová hanyagul ledobtam a táskámat. Megpróbáltam addig lehiggadni amíg Arival nem beszélek erről. Sergio biztosan megtudja erősíteni vagy cáfolni a dolgok valóság alapját.

- Szia Ari! - szóltam bele a telefonba elcsukló hangon - Hallottál a legújabb hírekről? - kérdeztem szaggatottan és mohón kapkodtam levegő után.

- Szia, Istenem valami  baj van? Mi történt veled? - kérdezte a barátnőm aggódva

- Állítólag Xabi elmegy innen -motyogtam halkan és zokogásban törtem ki, és szinte megsemmisülve görnyedtem a kanapéra.

- Tessék? De Nagore nem említette, Sergio se, a tegnap amikor a gyerekekre vigyáztunk, ők se mondtak semmit! És ha csak pletyka? -  Ari is meglepődött, és ezek szerint Sergio sem tudott róla semmit. Bárcsak egy valótlan pletyka lenne, bárcsak azért találták volna ki mert unatkoznak az újságírók .... Bárcsak ....

- Nem tudom, most láttam nemrég. - fújtam ki a levegőt lassan és szaggatottan remélve, hogy egy kicsit megnyugszom - Nem tudom, hogy mennyi a valóság alapja a dolognak, majd beszélek 

Nagoréval, a gyerekek se említették, és szerintem ők is mondták volna már, ha tényleg elmennének, nem? - görcsösen ragaszkodtam a kis illúziómhoz: miszerint Xabi itt marad, és ez csak a szokásos pletyka ami minden átigazolási szezon előtt kering, ezzel őrületbe kergetve a rajongókat.

- De, igazad van. Hallom a hangodon, hogy sírtál, szegénykém. Beszéljek Sergioval? - kérdezte gondoskodó hangon.  

Szeretem amikor ilyen, olyankor nagyon cuki tud lenni, bár máskor is az.

- Nem tudom jó ötlet lenne - e vele beszélni erről. Tudod, hogy senki felől nem érdeklődtünk, ha fel röppent a hír, hogy távozni fog. - húztam el a számat és megöleltem az egyik párnát.

- Szívem, visszahívlak oké? Csak ki kell vinnem a rendelést az egyik asztalhoz. - bontotta sietve a vonalat.

- Rendben! - mondtam, bár már kiírta, hogy " Hívás vége ".

 Amíg várakoztam Ari hívására gyorsan a fürdőbe siettem és megmostam egy kis hideg vízzel az arcomat, bár még így is tisztán kivehető volt az, hogy néhány perccel ezelőtt még zokogtam.

A sírástól bepirosodott fejem, és a vérben forgó duzzadt piros szemem és orrom láttán nevetésben törtem ki.    Igen, csak nekem van annyi eszem, hogy nevetek de közben potyognak a könnyeim.

Még egyszer megmostam az arcom és kisiettem, mert vártam Ari hívását. Hanyagul levágtam magam a krémszínü kanapéra és próbáltam nem a Xabi ügyre gondolni, bár ez lehetetlennek 

bizonyult. Csak akkor tudnák megnyugodni, illetve akkor nem érezném azt, hogy mindjárt kihányom a szívemet, hogy ha Xabi, Nago, Sergio vagy bárki aki biztosan tudja a dolog valóság alapját 

megerősítené, hogy Xabi marad.

 - Ahhj Ari, hívj már fel! - erősen szuggeráltam a telefont hátha többet tudott meg mint én, elvégre egy kávézóban mindenről szó esik, és itt a foci foglalkoztatja leginkább az embereket, pláne

amikor még tart az átigazolási időszak. Ilyenkor a Madridisták ( és szerintem mások is ) egy emberként hördülnek fel, ha egy közkedvelt játékost hírbe hoznak egy másik csapattal, és

lélegeznek fel ha kiderül, hogy csak pletyka, vagy egy emberként sírnak ha távozik egy szeretett játékos, mint most di Maria, mindenki erről beszél. Nagyon sajnálom én is, hogy elmentek, 

kedvelem őket. Jorgelina és Ángel is borzasztó kedves, barátságos emberek. Xabi és Sergio által ismertük meg őket. Hiába bámultam a telefon képernyőjét nem jelezte, hogy hívtak volna, vagy lenne üzenetem.

   Hatalmasat sóhajtottam és a konyha felé vonszoltam magam, hogy elmosogassak mivel ezen a héten én vagyok a soros. Reménykedtem abban, hogy valamennyire leköt a mosogatás így az 

agyam nem fog folyton hülyeségeken járni. Tévedtem! 10 perc alatt csak két nyamvadt tányért sikerült elmosnom annyira elragadtak a gondolataim. Csak álltam ott és rezzenéstelen tekintettel 

és vízbe lógó kézzel gondolkodtam. Szinte nem is a konyhában voltam, képzeletben már biztosan nem, bár ha a föld fölé emelkedtem volna szerintem az se tűnik fel. Ebből a fura állapotból 

az ajtó csengő szakított ki. Ki a fene lehet? Ari biztosan nem, ő még javában dolgozik, Sergio ha nem Arival van akkor edzésen, vagy a srácokkal lóg. 

Kíváncsian nyitottam ajtót, és a földbe gyökerezett a lábam amikor megláttam Nagorét. Nem azért mert még soha nem volt itt, mert igen sokat járnak át Xabival, meg Xabi nélkül is, a gyerekekre is sokat szoktunk vigyázni, csak nem számítottam rá, és furcsán érzem magam attól, hogy ő itt van, 20 - 25 perce meg a férje miatt zokogtam.

- Szia Nago! Gyere be! - mosolyogtam kedvesen a szembe szomszédomra.

- Szia Ori, ne haragudj nem tudok maradni, csak szólni akartam, hogy este 9-re szeretettel várlak téged, Arit és Sergiot is nálunk. Gondolom már hallottad, hogy Xabi a Bayernbe igazol, és egy ilyen búcsú vacsora féleség lesz ma nálunk. Holnap már indulunk is. Ne haragudj, hogy nem szóltunk nektek semmit erről, de amíg nem volt biztos a dolog semmit nem akartam mondani. - fogta meg a kezem szomorúan.

- Igen láttam, de azt hittem ezek csak pletykák! - néztem rá könnyes szemmel. Nagore nem szólt semmit, csak szorosan megölelt.

- Nem, tényleg igaz a hír. Én most megyek, 9 - re várlak titeket! - sóhajtott egyet, majd intett egyet és kisétált.

- Szia Nago, ott leszünk! - néztem a távolodó nő után és erőtlenül kapaszkodtam az ajtófélfába.

   A hír tényleg igaz. Xabi itt hagy! Nem sírtam, pedig azt hittem, hogy fogok de nem. Egy könnycsepp sem gördült le, csak álltam megkövülve és próbáltam felfogni, hogy holnap már nem lesznek itt. Nem tudom, hogy fogom kibírni... Ő egyet jelentett nekem a madridi léttel, minden reggel amikor az egyetemre mentem, vagy a kávézóba vidáman integetett a teraszról, hol Nagore, hol pedig valamelyik gyerkőc társaságában. Amikor megláttam a boldog mosolyt az arcán nem tudtam nem mosolyogni. 

   Nem nagyon érzékeltem a külvilágot, és az idő múlását se csak álltam ott mereven és néztem magam elé, miközben kövér könnycseppek áztatták az arcomat, de pár perc múlva muszáj volt erőt vennem magamon, hiszen Xabiék tökéletesen ráláthattak az ajtónkra, és nem tudhatták meg, hogy ennyire kiborít az, hogy elmegy ezért minden erőmet összeszedve betámolyogtam és rávágtam magam a kanapéra, de alig, hogy elhelyezkedtem csengettek. Az ajtó csengő hangját is tompán érzékeltem. Úgy éreztem magam mintha mindenem le lenne bénulva, belül pedig valami iszonyatosan marta a lelkemet.

Nem érdekelt ki van az ajtón kívül, biztosan nem Ari az, mással meg nem akarok beszélni, nem értene meg senki csak Ari, mivel ő a  tudója annak a titoknak ami már majdnem négy éve szorongat, de a kíváncsiság győzött és ajtót nyitottam. Legnagyobb meglepetésemre Sergi állt az ajtóban.

 - Szia, gyere be! - mosolyogtam rá

 - Minden rendben van veled? - nézett végig rajtam miután adott két puszit

 - Persze, csak az előbb jött Nagore, és elmondta, hogy Xabi eligazol, és ma meghívott, hogy menjünk át kilencre, gondolom Xabi már nektek is mondta. - hajtottam le a fejemet a mondandóm után miközben hellyel kínáltam Ari barátját.

 -Igen, meghívta az egész csapatot! Hihetetlen, mi? Először Mes, Ángel, Pipita most meg Xabi is! - vágta le magát a kanapéra, majd a kezébe vette a telefonomat.

 -Sergio, tudod, hogy nincsen pénz a telefonomon, most is kb 2 percre való volt azt is lebeszéltem az előbb. - ültem rá a dohányzó asztalra.

 - Gondoltam, nem is azért kell! - nézett rám nevetve Ramos és a kezembe nyomta a fekete kis készüléket ami a hívás naplóknál volt megnyitva, és szembesültem azzal, hogy van 5 nem fogadott hívásom Aritól, tőle meg kettő. - Mivel te minden sosem tudod normálisan beosztani az egyenleged ezért azt se értem minek kell telefon? - tárta szét kérdően a kezét a védő.

 - Min hallgatnék zenét? - utánoztam én is Ramost

 - Lassan rosszabb leszel mint én, na de megyek, megnyugtatom Cukkancsot, mert aggódik miattad! - állt fel mosolyogva és kiment.

 Ari és Sese 3,5 éve alkotnak egy párt, imádom őket hihetetlenül aranyosak! Akárhányszor visszagondolok, ara, hogy miként kezdtek el járni elkap a nevetés.

                                                                      

   Xabi szülinapi bulija volt, és mivel jó barátságban állunk az Alonso családdal, meg már akkor is jóban voltunk velük meghívást kaptunk mi is.  A szülinapja előtt két héttel mondta Xabi, hogy szeretettel vár minket, és ahogy kilépett a házból megkövülten néztünk egymásra, majd kinéztem az ablakon, s amikor láttam, hogy Xabi már hazaért  megfogtam Ari kezét és sikítozva ugrálni kezdtünk, mint két idióta tini, de szerintem abszolút volt alapja, elvégre nem mindenki fog bulizni két hét múlva a fél Spanyol Válogatottal, na meg a Real Madrid játékosaival. Aztán következett az első sokk: mi a fenét veszünk Xabinak? Aztán villám csapásként  ért a másik: mi mit fogunk felvenni?

    Végül egy órát és egy üveg Skót whiskit vettünk neki, de mire meghoztuk ezt a döntést már csak pár nap maradt a ruha krízis megoldására. Amint egyikünk végzett a kávézóban nem haza, hanem a ruha boltba siettünk. Három napunk volt megtalálni a tökéletes ruhát, de szerencsére csak két napot vett igénybe. Ari egy lila ruhát választott ami tökéletesen állt neki, kiemelte a remek alakját, mellé pedig egy magassarkú platformos szandált ami egy picit megemelte. Én egy egyszerű pánt nélküli fekete ruha mellet tettem le a voksomat. Nem igazán szoktam azt mondani egy ruhára, hogy hűű ez igen, jól áll, de ebben igazán jól éreztem magam.  Nagyon szerettük az új ruháinkat, amikor hazaértünk gyorsan felszaladtunk, hogy felvehessük és a ruhákban feszítettünk egész este, vigyázva, hogy a pénteki buliig nehogy kárt tegyünk benne.    A péntek, este 10 hamarabb eljött mint gondoltuk. Az ablakban álltam teljes harci díszben és az Alonso ház előtt levő autókat figyeltem. 10 percenként néztünk ki, nem akartunk mi lenni azok a vendégek akik először érkeznek, viszont nem akartunk utolsókként befutni sem. 

- Ari, szerintem mehetünk! - mosolyogtam izgatottan a barátnőmre

- Rendben! Akkor indulás! - vigyorgott ő is, majd kitipegtünk a szobából és mivel kb három háznyira laknak tőlünk a túl oldalt lassan elkezdtünk sétálni.

Az ajtó előtt belefutottunk a Sergio, Iker, Karim alkotta trióba akik ugyanakkor érkeztek amikor mi.

- Jó estét a szép hölgyeknek! - vigyorgott ránk Karim miután végigmért minket

- Sziasztok! - mosolygott ránk Iker kedvesen, Ramos csak biccentett és becsengetett.

Az ünnepelt nyitott ajtót, és csodálkozva végignézett a mi kis ötösünkön.

- Együtt jöttetek? - nézett megdöbbenve hol Ikerre, hol  Ramosra hol pedig ránk.

- Nem, dehogy, itt az ajtóban találkoztunk, boldog szülinapot! - köszöntötte fel Iker Xabit, majd megölelte és átadta az ajándékát, mi pedig követtük a példáját.

- Ja, értem! Akkor bemutatom nektek Arit és Orit! - vigyorgott a sportolókra és várta a reakciókat ahogy mi is, mert a nevünk rövidítésének szinte egyforma hangzása van.

- És ki Ari, és ki Ori? - mosolygott ránk Iker

- Ő itt Ariana Ortiz,  - mutatott Xabi Arira aki kezet fogott, Sergiovel és Ikerrel, Karim pedig megcsókolta a kezét - ő pedig Oriana Arismendi. - mutatott rám és szintén bemutatkoztak nekem is, majd Karim az én kezemet is megpuszilta.

- Örvendek! Remélem közelebbről is megismerjük egymást! - vigyorgott ránk pimaszul Benzi

Erre Xabi megforgatta a szemét és beterelt minket ahol köszöntöttük Nagot is. Már elég sok ember tartózkodott a házban, de Nagore szerint még várnak vendégeket, nem mintha olyan bulizós család lennének, mert nem azok, nagyon ritkán buliznak, jobban értékelik azt az időt amit együtt tölthetnek.

Leültem a kanapéra és bámészkodtam, elvégre nem mindennap van körülvéve az ember lánya ennyi híres emberrel.

- Táncoltál már? - ült le vigyorogva mellém Xabi

- Nem, még nem, na és te? - mosolyogtam rá

- Én már igen, már csak veled nem táncoltam, ugye tudsz táncolni? - nézett rám kétségbe esetten

- Persze Xabi, én vagyok a parkett ördöge! -  fogtam meg a kinyújtott kezét nevetve és a tánc térré kiakalkított terasz felé baktattunk.

- Akkor jó, mert ma már annyi magassarkú taposott meg, hogy már valószínüleg kék - lilát játszik a lábam. - nevetve a szemembe nézett, majd bal kezével átfogta a derekam a jobbal pedig a kezemet fogta meg és táncolni kezdtünk.

Annyira zavarban voltam, hogy nem tudtam belenézni a szemébe, körbe körbe járattam a tekintetemet a termen hátha találok egy olyan pontot amit tudok tánc közben figyelni. Meg is találtam azt a pontot,  illetve pontokat akiket figyelhetek tánc közbe: Ari és Sergio.  Mosolyogva cseverésztek, és táncoltak. A szám végeztével Xabi mosolyogva elengedte a kezem és levezetett a " tánc térről " és egy közeli padon foglaltam helyet. Ez pont megfelelt, mert anélkül tudtam figyelni Arit és Ramost, hogy ők látnának engem. 

Lehet, hogy gonoszságnak tűnik, pedig semmi rossz szándék nincsen bennem, egyszerűen csak kíváncsi vagyok mi sűl ki a dologból, és ha Ari holnapra olyan állapotba kerülne, hogy nem emlékezne erre a kedves kis pillanatra én, a csodálatos barátnő majd vigyorogva emlékeztetem rá, egy fejfájás csillapító és egy bögre kávé között, bár Ari nem az a fajta lány aki minden buli alkalmával le issza magát a sárga földig, úgyhogy nem hiszem, hogy kell majd emlékeztetnem szóval el is mehetnék DE két oka van amiért maradok:

   1: Annyira aranyosak, hogy nem tudom nem nézni őket.  Látom Arin, hogy bejön neki az andalúz védő, mert a hajával babrál, és csak olyankor szokta ezt csinálni amikor zavarban van, meg amúgy is folyamatosan vigyorognak egymásra.  Hajrá Ari!

   2: A házban csak unatkoznék, nem ismerek Nagoékon kívül senkit, azt meg nem várom el, hogy Xabi a saját szülinapi partiján engem pátyolgasson, és életbe lépnek a feljebb felsorolt okok is.

 Nagyon bele merültem SR4 és Ari bámulásába, mert csak akkor vettem észre, hogy ül mellettem valaki amikor a csupasz combomhoz hozzáért egy farmer. Annyira váratlanul ért ez, hogy majdnem felsikítottam, de szerencsére nem tettem mert akkor mindent elrontok: Ariék észrevesznek, és megtöröm a varázslatot közöttük azt meg nem akartam, szóval nyugodtan hátrafordultam és a vigyorgó Xabit láttam magam mellett.

 - Megijedtél mi? - vigyorgott rám, és látszott rajta, hogy kicsit becsiccsentett.

 - Igen, mert jelenleg öszpontosítok! - vigyorogtam én is, és le se vettem a szememet a Ramos - Ari kettősről.

 - Mire? Kik vannak ott? Ugye Karim vagy Cris nem akciózik? Mert pont oda néz a gyerekszoba ablaka! - nézett rám riadtan, majd az ablakra emelte a tekintetét.

 - Dehogy, nyugi! Inkább nézd őket te is! - néztem mosolyogva Xabira, de gyorsan vissza vándorolt a tekintetem Ariékra mivel nem akartam lemaradni semmiről.

 - Hű ez igen! Mióta tart? - kérdezte vigyorogva, és ő is az elénk táruló látványra figyelt.

 - Nem tudom, én akkor vettem észre őket amikor táncoltunk, azóta nézem őket. Aranyosak mi? -  pillantottam a játékosra aki mosolyogva figyelte Ariékat.

 - Ne! Ne menjenek már el onnan! - kérlelte őket Xabi kicsit hangosabban a kelleténél, amikor megindultak befelé.

Mérges pillantást vetettem a majdnem szembe szomszédomra és gyorsan összehúztam magam, így a bokor gond nélkül eltakart engem, de Xabi nagyon kínos helyzetbe kerűlt, mert két mérges szem párral találta szembe magát akik érdeklődve néztek felé.

 - Sziasztok, ugye milyen jó az idő kinn? Jó itt üldögélni, nézelődni, felfedezni dolgokat ... - vigyorgott idétlenül Xabi akin most látszott, hogy nem józan. Próbáltam menteni a menthetőt ezért oldalba böktem, hogy fogja be, de csak rontott a helyzeten és engem is lebuktatott. - Mi nem csinálunk ám semmi rosszat, nem is titeket néztünk, nehogy azt hidjétek, hogy titeket bámulunk, pláne nem Ori. Mi csak pihengetünk, üldögélünk és nem is nektek mondtam az előbb. - megsemmisülten ütögettem a tenyeremmel a homlokomat.

 Nagyon kellemetlen volt ez az egész szituáció számomra. Ari és Sergio jót derültek rajtam, Xabi nem érezte kellemetlennek, neki ma minden jó volt, de csak neki.

 - Azért rendes tőled Ori! - nézett rám a barátnőm 

 - Ne haragudj már, nem is volt olyan vészes, és észre se vetted volna ha Xabi nem lesz túlbuzgó. - motyogtam kínosan.

Arival sok minden megéltünk már együtt de még nem volt ilyesmire példa.

 - Tudod, hogy úgy is elmondtam volna neked! Mire volt jó ez az egész? Tudod milyen kínosan érzem most magam? - nézett rám csalódottan a barátnőm

 - Sajnálom, tényleg. - hajtottam le a fejemet.

 - Gyere, menjünk be, kezd hideg lenni! - fogta meg Ari karját Ramos és bementek

Már ezerszer megbántam, hogy utánuk leskelődtem! Valóban hülye ötlet volt nagyon, és teljesen jogos Ari kiborulása, a helyében én is ezt tettem volna, habár ő soha nem tenné ezt velem, mert ő nem viselkedik annyira felelőtlenül.

 - Ki fogtok békülni, ne aggódj! - ölelt magához Xabi.

Nagyon jól esett az ölelése, mert egyrészt a vékony kis ruhámban egy kissé fáztam, másrészt pedig mardosott a bűntudat és a szégyen is.

Ha miattam sül el rosszul Ari és Sergio kapcsolata és felpofozom magam, és ha kell könyörgöm a védőnek!

 - Miért vagy benne ennyire biztos? Nagyon kínos helyzetbe hoztam őt! - sóhajtottam egy nagyot és én is átfogtam a 14-es derekát.

 - Azért mert ismerem Ramost. Hidd el, ha nem érdekelné Ari, nem foglalkozott volna vele, hogy hideg van vagy nem. Pár perc beszélgetés után lesmárolta volna és utána tudjuk mi lett volna a következő lépés, de nem tette. Nyugi, de azért én is beszélek vele. - suttogta Xabi és a hideg hátamat dörzsölgette hátha egy kicsit felmelegszem, mert úgy Isten igazából csak most kezdtem el fázni.

 - Remélem igazad lesz Xabi! Ne haragudj, de én most haza megyek. Jó volt a buli, még egyszer nagyon nagyon boldog szülinapot kívánok neked, hétvégén pedig nyugodtan hozhatjátok Jont, vigyázunk rá szívesen! - lassan kibontakoztam az öleléséből és a kótyagos férfi szemébe néztem és két apró puszit adtam arcára és mosolyogva a nappaliban hagyott táskámért indultam.

Az Égiek meghallgatták a kérésem és nem futottam össze se Arival, sem pedig Ramosszal, bár remélem, hogy nem azért nem találkoztam velük mert épp az egyik szobában " szórakoznak ".

Természetesen szeretném ha a barátnőm boldog lenne, hisz megérdemli, de nem akarom, hogy az andalúz kihasználja. Észrevétlenül hagytam el a helyszínt, és alig vártam, hogy végre körülöleljen a meleg és puha ágyam. Ahhoz képest mennyire vártam ezt a bulit kicsit le is voltam törve, mert nem így képzeltem el az estét, és főleg azt nem volt betervezve, hogy megsértem Arit. Jó lenne ha eltudnák végre aludni és elfelejthetném végre ezt a mai napot.

 Reggel Ari hangjára ébredtem. Az ágyam mellett csapkodott, és egyre hangosabban mondogatta a nevemet.

- Jó reggelt! - fordultam álmosan a barátnőm felé aki nagyon fel volt dobva

- Tudom! - vigyorgott boldogan

- Szóóval, akkor már nem haragszol? - néztem rá óvatosan.

- Mi? Dehogy! Amikor hazakísért megbeszéltük, hogy hétfő délután a kávézóban találkozunk! Érted? SERGIO RAMOS TALÁLKOZNI AKAR VELEM! - fogta meg a kezem, és magához ölelt.

Hatalmas kő esett le a szívemről és már én is önfeledten tudtam örülni a barátnőm boldogságának, amit már nagyon megérdemel.

- Nagyon örülök nektek, komolyan! - öleltem meg szorosan Arit 

Ari egész délután, és egész este is csak ódákat zengett a védőről.  " Sergio ilyen rendes, Sese olyan helyes, alig várom a hétfőt... "  Ezt az énjét nagyon ritkán láttam, szóval remélem, hogy Ramos nem csak játszik vele mert akkor egy nagyon de nagyon dühös legjobb barátnővel találja szemben magát és annak nem lesz jó vége számára.

A vasárnapi műszak csak az enyém volt, szinte minden asztalnál ültek vendégek, szóval nem unatkoztam. Épp a hetes asztalhoz vittem ki a forró csokit és a csoki tortát amikor, mintha megállt volna az élet és az összes szem pár az ajtóban levő személyre szegeződött. Nem tudtam mire vélni ezt, ezért én is hátra néztem, majd megértettem miért bámul mindenki a vendégre aki nem volt más, mint Sergio Ramos. Ari, Ari, én felajánlottam neked a mai napot. Gondoltam vigyorogva, mert ha a  drágának elmesélem otthon, biztosan izgatott lesz. Próbáltam nyugodt lenni, és reménykedtem, hogy nem emlékszik a bokros incidensre. 

Lazán a pulthoz sétált és szétnézett az íny csiklandozó finomságok között akik csak úgy kínálgatták magukat.

 - Szia, mit adhatok? - sétáltam oda hozzá, és a " hivatalos hangomon " beszéltem hozzá, és ahogy egy pincér nőnek illik közben szélesen mosolyogtam.

 - Szia, Ari? - nézett a hátam mögé és értetlenül nézett rám

 - Ari csak holnap van itt, akkor fogtok találkozni, nem rémlik? - néztem rá félve és az a mosoly kezdett az arcomra fagyni

 - De én azt hittem, hogy ma lesz itt. Nekem a holnap nem jó! Már a ma délután se, gondoltam most tudok vele beszélni. - ült le az egyik bár székre.

 - Azonnal hívom! - mondtam elszántan és lehajoltam a pult alá ahol a táskámat szoktam tartani.

 - De mond meg neki, hogy siessen, mert nemsoká indul a gépem. - nézett rá a luxus órájára.

 - Oké, siet ahogy tud! De nagyon ajánlom, hogy megvárd! - morogtam a pult alól.

Nekem nincsen semmi bajom Sergioval, mindig is szerettem a Real Madridot, de ha megbántja a barátnőmet neki annyi. Gyorsan kikerestem Arit a telefon könyvből és megnyomtam a " Hívás " gombot, de a sokadik csörgés után se vette fel.

- Sergio, nem veszi fel, biztos Jonnal van és olyankor nem igazán figyeli a telefonját. Mi lenne ha meglátogatnád? Ott lakunk Xabiéktól pár háznyira, meg ha hazakísérted meg tudtad jegyezni nem? - teljesen kétségbe estem, mert tudtam, ha ezt most lemondja Ari nagyon ki lesz borulva..

- Nem, arra már nincsen időm, mindjárt megy a gépem! - dobolt türelmetlenül a pulton.

- Ne csináld már! Annyira várta ... - néztem a szemébe hátha ezzel tudok rá hatni, hogy ne mondja le a találkát.

- Nagyon sajnálom, én se így terveztem ezt az egészet, de muszáj elutaznom. Amint visszajövök az első dolgom az lessz, hogy keresni őt. Mond meg neki, hogy puszilom, és, hogy bocsánat. - szabadkozott és folyton az óráját nézegette miközben felállt a székről és az Audija felé sietett.

- Ajaj, - támasztottam meg a homlokom a kezeimmel - szegény Ari! - sóhajtottam egy nagyot, majd elindultam a négyes asztal irányába mert kérték a számlát

Nem tudom, hogy közöljem a hírt Arival, de abban biztos voltam, hogy torok nem marad szárazon, ezért beszéltem a főnökünkkel, hogy holnap nem tudunk bejönni, mert családi vész helyzet van. Eleinte kicsit húzogatta a száját, de aztán burkoltan eszébe juttattam, hogy a szüleink mennyit adakoztak a kávézónak be adta a derekát. Nem igazán éltünk vissza azzal, hogy a szüleink befolyásos emberek, de ilyen esetekben jól jött.  Amint az utolsó vendég is kitette a lábát gyorsan átfordítottam a kis táblát, ezzel tudatva a járó kelőkkel, hogy már bezártam. A poharakat, tányérokat és a különböző evő eszközöket már menet közben elmostam, azt a néhányat ami ma megmaradt holnap elintézi Diego, a főnökünk.

Amint végeztem a székek felpakolásával és a felmosással szem ügyre vettem az alkohol kínálatot, és nem voltam fukar, beszereztem néhány üveg vodkát, tequilát és bemelegítőnek pedig citromos sört mivel az Ari egyik kedvence.  Kifizettem, és a táskámba pakoltam az üvegeket, majd az ajtóhoz sietve lekapcsoltam a világítást, majd bezártam.

Jól esett a séta, soha nem értettem azokat az embereket akik kocsival közlekednek amikor nincs sietős dolguk. Nagyon kellemes volt az enyhén hűvös levegőn sétálni, és egy kicsit át tudtam  gondolni hogyan adagolom ezt Arinak.

 - Sziaa! - vigyorgott rám boldogan amint beléptem .

 - Szia! - öleltem meg mosolyogva és óvatosan letettem a táskámat, nehogy a kicsikék összetörjenek.

 - Remélem éhes vagy ?!  Készítettem sajtos makarónit! - sietett be lelkesen a konyhába

 - Persze, farkas éhes vagyok, hozhatod. - dobtam le a dzsekimet a kanapéra és vártam, hogy a kis konyha tündér előhozza a finomságot.

 - Remélem ízlik! - mondta vigyorogva miközben én már másodjára szedtem magamnak. Ennek két oka volt: Az első az, hogy tényleg nagyon finom, a második pedig az, hogy addig is ki tudom találni most mondok Arinak.

 - Nagyon várod a holnapot ugye? - kérdeztem és beraktam hűtőbe a maradékot

 - Igen! - huppant le a kanapéra.

 - Ari, ne akadj ki jó?  De Sergio holnap nem fog tudni elmenni.- ültem le mellé és a táskámból előhalásztam a két citromos sört és az egyiket a kezébe nyomtam a másikat pedig felbontottam és belekortyoltam egy nagyot.

 - Micsoda? Ezt hogy érted? - nézett rám meglepődve, és láttam rajta, hogy nagyon bántja a dolog.

Elmeséltem neki az elejétől, egészen a végéig amikor is beszállt az Audiába és elhajtott.

 - A hülye barom!  Bárcsak kipukkanna a hülye Audiának az összes hülye kereke! - dühöngött Ari teljesen jogosan.

 - Nyugodj meg szívem! - futottam ki a konyhából kezemben két pohárral.

Ahogy egyre fogyott az alkohol úgy lett nekünk jobb a kedvünk. Énekeltünk, táncoltunk, szidtuk Sergiot meg az Audiát pláne Ari, de azért nagyon jól el voltunk. Délután ébredtem fel a kanapé és az asztal közé préselődve. Csak pár nyögést tudtam kipréselni magamból, és az is hatalmas erőfeszítést jelentett, hogy kinyissam a szemem.

Fájt a fejem, a gyomrom és forgott velem a világ. Féltem megmozdulni, mert nem akartam, hogy kijöjjön a tegnapi sajtos makaróni.

Nem tudom meddig fekhettem ebben a kényelmetlen pózban, de Ari zombi hangjára és csoszogására lettem figyelmes.

 - Öh... öhh ... szia! - hajtottam oldalra nehézkesen a fejem . Ari még rosszabb állapotban lehetett mint én, csak lazán felnyújtotta a kezét és lassan elhelyezkedett a kanapén.

Nehézkesen én is felkapaszkodtam a földről, de ez kb fél órát vehetett igénybe. Úgy éreztem magam mint egy kis rongy baba akit bárki rángathat, és a feje úgy zúg mint egy vonat.

Amint én is felkászálódtam mosolyogva néztem Arira, már ha a vicsorgásomat annak lehet nevezni.

 - Hogy is volt az a mondóka amit egész éjjel ordítoztunk miközben Ramos és Audis képeket nézegettünk? - kérdeztem a barátnőmtől és a fejemet az egyik párnára hajtottam.

 - " Ne várj tőlünk szeretetet, ki tépjük a beleteket. " - idézte két hatalmas ásítás közben a mondókánkat.

 - Tényleeg! - jutott eszembe nekem is és minden illemet sutba dobva nem tettem a szám elé a kezem ásítás közben.

 - Basszus! Ma nem mentünk dolgozni! - hasított a felismerés Ariba

Válaszolni nem tudtam neki, csak rohantam a mosdóba. Nem akartam a nappaliba hányni mert az gusztustalan és amúgy is nekem kell feltakarítani.

Ki adtam magamból mindent és megsemmisülten ültem a wc mellett.  A gyomrom kavargott, pedig az első néhány kör után nem éreztem semmit, hirtelen ütött be a dolog, de egész jól szórakoztunk, már amennyi emlék megmaradt bennem. Megpróbáltam emlékezni több pillanatra az estéből de rájöttem, hogy lehetetlen dolog.

Fel akartam állni, de amint megmozdultam forgott velem a világ szóval jobbnak láttam, ha nem kockáztatom egy ideig nem akarom telehányni az egész fürdőszobát.

Körülbelül 10 percig ülhettem a wc mellet törökülésben amikor Ari dünnyögése ütötte meg a fülemet. Remélem nincs olyan pocsékul mint én. Ég a gyomrom és kavarog, fáj a fejem, szédülök és hányingerem van. Ha ő is így érzi magát nem ártana megnézni, nem szeretném ha összehányná a kanapét vagy a nappalit.

 - Én.. én nem érdemlem meg ezt a fájdalmat! - dünnyögött lebiggyesztett szájjal 

 Hűha, még soha nem láttam ilyen állapotban Arit. Összegörnyedve ült a laptopja előtt és elmeredt szemekkel bámulta.

 - Nyugi, lehet nagyon fontos dolog volt. - öleltem meg a kétségbe esett lányt.

 - Nem is érdekelne engem, de nézd meg miket kommenteltünk a Facebookon az összes feltöltött képe alá! - bökött erőtlenül a díszes kommentünkre, amivel kiérdemeltük az összes Ramos rajongó utálatát. - De még ha csak valami hülye rajongó vezetné az oldalt, de nem ez a HIVATALOS oldala! - emelte fel a hangját de aztán mind a ketten a fejünkhöz kaptunk és normális hangnemben fejezte be a mondatot.

- Na igen! Tipikus részegség utáni reggelek. Első sokk: az állapotod, aztán a második amikor szembesülsz, hogy kiknek üzengettél, esetünkben kommenteltünk. - ültem le mellé és sajnálkozva néztem rá .- Figyelj szívem! Én készítek nekünk kávét, te meg addig próbáld eltüntetni az összes kommentet, jó? - álltam fel lassan, de tényleg nagyon lassan.

 A sok nyögés és nyöszörgés közül kivehető volt egy meggyötört " oké " . Bele adtam apait - anyait, jelenlegi álló képességem a béka feneke alatt volt, jóval, de azért minden erőmet összeszedtem és megpróbáltam nem kiejteni a kávés tasakot a kezemből, később pedig nem terveztem, hogy le öntöm magam. Mind a kettő bekövetkezett. Egy tompa sikítással jeleztem, és természetesen a kávét szidtam, hogy miért ilyen forró. Szerencsémre nem okoztam magamnak súlyos égési sérülést, csak néhány csepp került a karomra, de pokolian égett.

Ari szerintem nem érzékelt semmit a külvilágból annyira elvolt a kommentek olvasásával és törölgetésével. Kis idő múlva nyöszörögve megszólalt:

 -  Legyen kávém nekem! Meghalook! - kapott a fejéhez és az " o " betűt hosszasan elnyújtotta. 

 - Hozom szívem, hozom! Mivel kéred? - dugtam ki a fejem a konyhából

 - Sürgősséggel! Nem kell nekem semmi csak hozzad! - nyöszörgött kicsit hisztisen.

Szegénynek nagyon összejött, pedig én csak jót akartam.  Remélem Ramosnak nagyon nyomós oka volt az utazásra.

Amint kiértem a nappaliba egyből lekapta a tálcáról az egyik bögre kávét és lassan kortyolgatni kezdte.

- ÁÁÁ! - sikított fel hirtelen és sajnos hangosan. - Ez nagyon forró! - rakta le szipogva és törölgettük a kommenteket egészen addig amíg a kávénk nem került iható állapotba.

Hogy a fenébe volt ennek a lánynak annyi energiája az éjjel, hogy kommenteljen mind a 685 fényképhez? Több mint két óránkba került kibogarászni, és kitörölni a kommentet, de hősiesen megoldottuk.

 - Holnap meg fogunk halni! -rakta le a laptopot az asztalra

 - Én már haldoklom, lehet meg se érem a holnapot! Szét megy a fejem érted? Fel fog robbanni a drága hajam! - dörzsölgettem a halántékomat idegesen

 - Nem tűnt fel, hogy ma nem voltunk dolgozni? - rakta fel a lábát a világosbarna asztalra.

 - De, csak tudod van egy remek barátnőd, aki elintézte! - vigyorogtam büszkén és ha tudtam volna, biztosan adtam volna néhány vállveregetést magamnak, de abban az állapotban örültem, hogy élek.

 - Oké! Hol a fejfájás csillapító? Ha azt mondod, hogy nincs én fel akasztom magam! - állt fel lassan a kanapéról és a konyhaszekrény egyik fiókja felé vette az irányt, ahol a gyógyszereinket tartjuk.

 - Van? - csoszogtam be és a maradék kávéval bevettük a gyógyszert és újra a kanapé felé vettük az irányt ahol néhány perc múlva mindkettőnket elnyomott az álom.

Reggel a hülye ébresztő rántott ki minket az álmok mezejéről. Irigyeltem Arit, ma én megyek nyolctól háromig, ő pedig majd négytől tizenegyig. Lassan felbotorkáltam a lépcsőn és amint a szobámba értem ledobáltam magamról a ruháimat, és a köntösömben a fürdő felé vettem az irányt. A zuhany szerencsére kitisztította az agyamat és túléltem a mai napot.

Ramosról nem igazán hallottunk semmit, egészen addig amíg Xabi edzésre menet be nem nézett, hogy megkérdezze megyünk -e ma valahova. Amikor rá vágtuk, hogy: " nem " elégedett mosollyal az arcán köszönt el. Az nap hallatott magáról Ramos először az utazás óta. Épp az ablakot pucoltuk amikor mély férfi hangok ütötték meg a fülünket és az egyik elkezdte énekelni az " Amor mio " c. dalt.

 - Cris! Az ÉN bocsánatkérő előadásom, az ÉN majdnem nőm, az ÉN műsorom! Fogd be, te még csak meg sem szólalhatsz, csak ütögetsd azt a kis izét! - lépett elő a bokor mögül Sergio.

Vigyorogva néztem Arira aki csak megrántotta a vállát, majd elbújtunk.

 - De megszólalok, ha akarok! - vigyorgott pimaszul Cris

 - Fogd be! Ti meg nehogy hamisak legyetek! - nézett szigorúan Iker, Karim, Marcelo és Pepe felé Sergio.

 -Mi csak vokálozunk, vagy mi a fene, nem? - röhögött fel Karim, Sergio pedig idegesen fújtatott egyet.

 " Amor miiooo... " Hallottuk újra Ronaldo hangját Sese háta mögül mire ő is idegesen hátra nézett.

-  MEGMONDTAM, HOGY NEM EZT FOGJUK ÉNEKELNI, PLÁNE NEM TE!! - üvöltözött idegesen Ramos, mire válaszul Cris csak kiröhögte.

- Ha így folytatod, lehet én fogok énekelni neki! - nyomta a mini dobot Sergio kezébe Cris és be állt Iker mellé.

- Haver, megmondtam, hogy Arbeloát hívjuk.- veregette meg Iker együttérzően Sergio vállát.

- Légyszi, vegyétek komolyan! - nézett rájuk könyörgő pillantással Ramos, mire a többiek bólintottak, de az elfolytott nevetés mindegyikük ajkán ott bújkált.

Cris időközben visszakapta a kis dobot és elkezdte ütögetni mire Ari nagy kegyesen megmutatkozott az erkélyen és engem is magával rángatott. Vigyorogva álltam Ari háta mögött, ő pedig érdeklődve  pillantott le és ekkor Sergio elkezdett " énekelni " és Karimék tényleg komolyan gondolták  a vokálozást mert minden mondat utolsó szavát megismételték hol mélyebb, hol magasabb hangon:

 " Ari, kinek az arca ari,

Olyan szelíd mint, egy cuki bari.

Xabi szülijén ő volt a legcukibb lány,

Mosolygott és kedves volt, bizony ám!

Bocsánatot kérek amiért elutaztam ... " 

Folytatni akarta de Ari hírtelen felemelte azt a tálat amiben az ablakpucoláskoz szükséges víz volt és nyakon öntötte vele Ramost. A levegő megfagyott. Döbbenten néztem a barátnőmre, és ahogy elnéztem a focistákat ők sem ezt a reakciót várták. Ramos annyira meglepődött, hogy egy hang se jött ki a torkán. A kínos csendet a " vokalisták" törték meg. Egyszerre kezdtek el röhögni, de visítva. Marcelo már a szemét törölgette, Karim a két combjára támaszkodott és rázta a nevetés. Iker és Ronaldo is egymásba kapaszkodva röhögtek a szegény Ramoson.

Egy idő után pislogott hármat és tovább folytatta a dalt már egyedül mert a háttér énekesek szinte már gurultak, nem tudták abba hagyni a röhögést.

  " ... de nyomós volt az indok, meg kell, hogy mondjam.

 Kicsiny tested jól mutat, de melletem van ámulat.

 Jól nézek ki, okos, vicces, jobban nézek ki mint ezek. ( Itt a focisták felé bökött mire mindannyian abba hagyták a nevetést)

 Nem szoktam énekelni, bár a tehetségem meg van hozzá,

 Érted meg teszem, csak, hogy megbocsáss " 

 Rá néztem Arira, aki vigyorogva Ramos fejére dobta az ablaktörlőt, majd leszaladt.  A gyorsasága meglepett, pláne mert ismerem a középiskolai tesi aktivitását ami egyenlő volt a nullával, de most gyorsan le ért, és még törölközőt is szerzett. A törölközőt a négyes nyaka köré terítette, majd ágaskodva megcsókolta Ramost.

 Ezt a jelenetet az erkélyen állva néztem végig, és nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak rajtuk, de ahogy láttam a többiek is úgy vigyorogtak mint a boldog óvodások.

A kis gerlék nem foglalkoztak a lelkes közönséggel, csókolóztak tovább.

 - Ramos! Ha ennyit csókolóztok a végén még teherbe esik. A mai világban bármi megtörténhet! - szakította félbe Marcelo az Ari - Sergio kettőst.

 - Nem, mert húztam óvszert a nyelvemre! - kacsintott hátra Ramos és újra birtokba vette a barátnőm száját.

Nem tudom meddig csókolózhattak, és mi meddig bámultuk őket pofátlanul, de akkor hagyták abba amikor megjelent Xabi.

 - Akkor minden rendbe jött? - kérdezte vigyorogva a baszk

 - Igen! Köszi a segítséget! - ölelte meg Sergio, majd a többi srácot is.

 - Viccelsz? Nincs mit! Örülök, hogy végre találtál magadnak egy normális lányt! - vigyorgott boldogan.

 Nem is tudtam, hogy a kis akciónak Xabi is részese volt, de így már érthető miért volt annyira boldog amikor megtudta, hogy nem megyünk sehova.

- Nagyon fázol?  - nézett aggódva Ari Sergiora

- Egy kicsit, de miattad simán bevállalok bármilyen megfázást. - ölelte magához mosolyogva a játékos.

- Nem, nem! Gyertek be! Ne álldogáljunk itt! - mosolygott Ari.

Senkinek nem volt ellenvetése, megkínáltuk őket forró teával, amit szívesen el is fogadtak. A tea mellet kellemesen elbeszélgettünk, nagyon oldott volt a hangulat Xabinak és Marcelonak köszönhetően. Nem is gondoltam volta, hogy a többi játékos is ilyen jó fej, nem csak Xabi. Két, vagy három órát töltöttünk el a játékosokkal, de csak néhány percnek tünt a remek hangulat miatt. Délután Arinak be kellett volna mennie a kávézóba, de átvállaltam tőle, had legyen nyugodtan Sergioval, sok dolgot kell megbeszélniük, a kávézó pedig nem a legdiszkrétebb, és legalkalmasabb hely erre. 

 Sokan voltak a kávézóban, negyed egy volt amikor hazaértem, de cuki párost még a nappaliban találtam, épp filmeztek. Nem akartam őket zavarni, mosolyogva intettem nekik és felmentem a szobámba, mert eléggé kimerítő volt ez a nap.

Reggel kivirulva fogadott Ari. Kaptam reggelit, kávét, hozott nekem a kedvenc alma levemből is, és még valahonnan szerzett egy doboz bonbont. Ismertem már egy ideje, de arra még nem volt példa, hogy ágyba reggelit kapjak, kivéve ha szülinapom van, vagy beteg vagyok, de egyik se voltam.

 - Hű de jó nekem! - vigyorogtam álmosan 

 - Tudom, nekem is! A tegnap Sergio mielőtt elment megkérdezte, hogy lennék - e a barátnője, én meg igent mondtam! Jesszusom! - vigyorgott boldogan, mire minden álmosság eltünt a szememből, és sikítozva megöleltem a barátnőmet.

Végre boldog!

   A boldog emlékek egy kis mosolyt csaltak az arcomra. Jó lett volna elmenni Arihoz, de tudtam, hogy most ott van Sergio, és nem akartam megzavarni őket.

   Sóhajtva néztem körbe, és gondolatban jól megszídtam magam, hogy miért kezdtem én bele az általam legjobban utált tevékenységbe: a mosogatásba. Kétségbe esetten néztem az ajtó felé, de tudtam, hogy nem fog hazajönni azért Ari, hogy helyettem elmosogasson, ezért erőt vettem magamon és fintorral az arcomon folytattam a piszkos edények elmosogatását.

   A lányok nagy része a vasalást utálja nagyon, én a mosogatással vagyok így, vasalni kifejezetten szeretek, bár kellet némi idő amíg beletanultam.

  Először szinte az összes pólónkat és nadrágunkat kiégettem, nem törődve Ari kiabálásával, mi szerint engem soha többé nem enged a vasaló közelébe, inkább jár gyűrött cuccokban.

Egy fél ruhatár pusztulása volt annak az ára, hogy megtanultam normálisan kezelni a vasalót. Mire végeztem az összes edénnyel már majdnem hét óra volt, és eszembe jutott a vacsora is. 

A szívemre újra hatalmas súly nehezedett. Nem akartam Őt elengedni. Több ő mint a Királyi Gárda vezére, sokkal!

  A nappali falán sok sok kép formájában éltek a boldog emlékek. Mosolyogva sétáltam a falhoz és szem ügyre vettem az első képet: Ari és én, kezünkben két hatalmas torta. Az egyiket Nagore sütötte, a másikat a kávézóban kaptuk. Ez a Madridivá avatásunk harmadik évfordulóján volt. Vicces nap volt: Karim mind a kettőnket összekent tortával, és ha nem állítjuk meg a fejére keni a krémet. Még most is, ennyi év távlatából is nevetnem kell ha eszembe jut.

   A tekintetem a második képre vándorolt, ahol a mi örökös kis csapatunk tagjai vigyorognak: Karim, Iker, Ari, Marcelo, Sergio, én, Pepe, Xabi, Cris és Nago. Természetesen jóban voltunk a többiekkel is, de valahogy ők állnak a legközelebb a szívünkhöz. A szerenádos dolog óta jó barátok lettünk.

A harmadik kép csak Arit és engem ábrázolt. Én fura arcot vágtam, ő pedig kinyújtotta a nyelvét és kacsintott. A negyedik képen a két kis cukiságom található : Ari és Sergio. Az első évfordulójukat ünnepelték amikor lencse végre kaptam őket.  A többi képen az Alonso családdal vagyunk, vagy csak a gyerekekkel, és ki van téve néhány vicces kép is amit egymásról készítettünk a srácokkal. Amikor kisebb voltam ,azt hittem, hogy a szüleim viccelnek azzal a szöveggel ami már - már közhelyé nőtte ki magát : "  Az idő olyan gyorsan repűl, szinte észre sem veszed, hogy elteltek az évek. "  

   Amint a képeket nézegettem eszembe ötlött, hogy nem mehetünk oda ajándék nélkül, de most nem elég ha a közeli szupermarketből veszünk egy jó évjáratú bort, vagy egy drága italt. Ez a búcsúajándék, különlegesnek kell lennie! A tekintetem a képre siklott, az agyam pedig minden kreativitását előszedve ajándékötleten kattogott. Miért nem vagyok képes kitalálni valamit, pont most amikor életem legfontosabb férfija elmegy? Miért?  Csak méltó módon szeretnék búcsút venni tőle és a családjától, ami egy kicsit már a mi családunk is volt. Nagyon szeretjük Nagot, Anet, Jont a pici Emmát és Xabit is. Én jobban mint kellene ezért érzem azt, hogy majd kiszakad a szívem a helyéről.

A  képeken legeltettem a szemem és a kanapé támlájára ültem. A tekintetem a sok sok kép között cikázott, majd mint valami Isteni sugallat eszembe jutott az ajándék!

   Talán röhejesnek tűnik az, hogy ajándékon töröm a fejem, miközben holnap elmegy az a férfi akit mindig is szeretni fogok, de egyszerűen nem mehet el úgy, hogy nem adok neki valamit, valamit ami rám és Arira emlékezteti, amire ha ránéz eszébe jut a megszámlálhatalan közös élmény, amikor egész napokat töltöttek el a kávézóban, mert beszélgettünk. Sokszor jöttek a többiek is, de főleg az Alonso csalát. Nago többször is említettte, hogy olyan mintha mi is a lányai lennénk, pláne miután látta mennyire elvagyunk a gyerekekkel. Szeretünk rájuk vigyázni, aranyos, értelmes, kedves gyerekek. Nem hisztiznek és nem követelőznek, pedig minden okuk meglenne rá, de mégsem teszik. Ez szerintem annak köszönhető, hogy csodálatos szüleik vannak. Izgattottan vettem le a falról azokat a képeket amelyeken Nago, Xabi vagy a gyerekek szerepeltek, majd a telefonomban levő képeket helyeztem át egy pendrivera és izgatottan hívtam fel Arit, nem törődve azzal, hogy tudtommal már nincs pénz a telefonomon. 

 - Szia Ari! Hű, nem is tudtam, hogy tudlak hívni! Nem is akarok tovább zavarni, csak azt akarom kérdezni, hogy van -e olyan kép a telefonodon ami nincs feltöltve egyik közösségi oldaladra se, mert ha igen akkor kellene! - hadartam el izgatottan.

 - Szia! Nincs, vagyis nem tudok róla. De mit akarsz velük? 

Láttam magam előtt ahogy épp Sergio kezét szorongatja és felhúzza a szemöldökét

 - Akkor jó! Figyelj, most mennem kell, de visszafele beugrom! Szeretlek puszi! - nyomtam ki a telefont választ sem várva kaptam fel a kocsikulcsomat és elindultam a legközelebbi fotós szalonba ahol elő tudom hivatni ezeket a képeket, illetve sokszorosítani tudják őket. Amíg a képekre vártam azon gondolkodtam, hogy hol is van a legközelebbi barkács üzlet ahol be tudok szerezni egy parafatáblát. Megkérdeztem a nőt aki a képeimet fogja előhívni, hogy kb mikorra lesz kész, a válasza az volt, hogy egy vagy másfél óra mulva. Ez tökéletes, mert be tudok szerezni addig egy új cipőt is, és tudok venni egy parafatáblát. 

   A kedvenc üzletem előtt parkoltam le és belevetettem magam a polcok közé. Csinos akartam lenni, tettszeni akartam neki bár tudtam, hogy soha nem nézett úgy rám mint egy nőre, én mégis sóvárogtam a bókjai után. Amikor egy egy összeröffenés alkalmával megdícsérte a ruhámat, vagy a hajamat - tudom, hogy csak egyszerű baráti gesztusként tette - én mégis a fellegek között jártam, és a pillangók a hasamban életre keltek. A remény egy kis szikrája azt suttogta, hogy végre viszonozni akarja az érzéseimet, de minden ábrándozásom romokba dőlt amikor megláttam milyen szerelemmel néz a feleségére, de Nagoret sosem tudtam gyűlölni, őt nem lehet semmiért okolni, mert tényleg semmiről nem tehet és egy imádnivaló nő. Nem csak új cipőt, hanem ruhát is vettem magmnak, legalább addig sem gondoltam Xabira. A kasszánál megkérdeztem, hogy merre találom a legközelebbi barkácsboltot ahol útbaigazítottak,  sőt még a bolt színét is megmondták. Gond nélkül jutottam el az üzletig ahol  meg is vettem,sőt még kaptam hozzá aranyos kis szurókákat is, és egy úttal beszereztem a csomagolópapírt is.

   Az órámra néztem és sietősre vettem a dolgokat mivel már jóval túlléptem a másfél órát. Pont zárás előtt estem be az üzletbe az utolsó utáni pillanatban. Amint kézhez kaptam őket fizettem majd a kocsihoz siettem és hazajöttem.

A nappalit birtokba véve kezdtem el készíteni az ajándékot. Először is különválasztottam a képeket, mert volt amiből kettőt csináltattam. 

    Gondosan szúrogattam felfele őket vigyázva minden apró kis részletre. Minden egyes fénykép feltűzésével újraéltem az emlékeket amelyek szinte simogattak. Egy kicsit belehaltam mire végeztem az összes képpel. Nem akarom, hogy elmenjen! Az én Xabim, a hősöm, nem hagyhat itt!

   Könnyezve öleltem magamhoz a párnát és ráhajtottam a fejem. Kavarogtak a fejemben az emlékek, minden felém eresztett mosoly, minden kedves szó, ölelések és a közösen eltöltött pillanatok. Csak néztem ki a fejemből, még a szemem se rebbent meg, olyan voltam mint egy szobor, még itt van de már most majd bele halok, bele se merek gondolni mi lesz velem, ha már elmentek.

Fogalmam sincs meddig ülhettem a párnát szorongatva, csak Ari puha kis keze szakított ki a merengésből. Nem szólt egy szót sem, csak szorosan megölelt. Ismer már annyira, hogy tudta, csak erre van most szükségem.

 - Menjünk készülődni! - suttogtam és kibontakoztam az öleléséből.

Mivel Ari folyton elhasználja az összes meleg vizet mindig én zuhanyzom először, most is így történt. Egy puha törölközőbe csavarva ültem az ágyamon és gondolkodtam. Nem szerettem volna erre a vacsorára elmenni, mert tudtam, hogy elsírom magam, vagy leleplezem az érzéseimet, egyébként ettől rettegtem a legjobban.

- Nem kellene már készülődnöd? - dugta be a törölközőbe csavart fejét Ari

- De igen, már készülődöm, csak egy kicsit gondolkodom még! - sóhajtottam egy hatalmasat

- Minden rendben lesz, oké? Tudom, hogy most nagyon rossz, de próbálj még egy kicsit erős lenni!  Ne a fancsali ábrázatodra emlékezzenek!  - sétált be, és leült mellém.

- Igazad van, valahogy majd csak megleszek! - néztem rá és mosolyt erőltettem az arcomra - Egyébként ma itthon alszol, vagy Sergionál?

- Úgy volt, hogy nála alszom, de nem foglak egyedül hagyni! 

- Dehogynem! Elmész, és ott alszol ahogy megbeszéltétek! Ne is próbálj tiltakozni, nyugi, megleszek! - néztem rá, és megpróbáltam belefolytani a tiltakozást.

- Rendben, de hívj bármi baj van oké?

- Oké! Na, de készülődjünk! - mosolyodtam el és bezártam a távozó barátnőm után az ajtót.

Nem lehettem annyira önző, nem várhattam el, hogy engem pátyolgasson, majd csak túlélem valahogy az éjszakát. Ránéztem az órára és már háromnegyed kilenc volt. Soha nem akartunk az első érkezők között lenni, szóval Sergio, 10-re jön most is, de sokat duzzog, ha nem vagyunk elkészülve mire megérkezik. Miután felvettem a fehérneműimet, a köntösömet magamra kaptam és leballagtam a nappaliba, mivel még be kellet csomagolni az ajándékot. A ragasztószallag és a körömlakkom soha nem voltak jó barátok, ezért még körömfestés előtt el akartam ezt intézni.

   Elég sokat bénáztam a ragasztással és a csomagolópapír hajtogatásával is. Szerencsére több henger papírt vásároltam, mert tudtam, hogy úgy is elfogom szakítani, vagy kilyukad, mert nem én lennék, ha nem történne ilyesmi. Miután végeztem felsiettem a szobámba, ahol az új szerzeményemet kezdtem el keresni, csak az volt a bökkenő, hogy sehol sem találtam.

Alaposan felforgattam minden ruhát ami az ágyam mellett hevert, és még a gardróbomba is benéztem, de nem bukkantam rá. Idegesen sóhajtottam és lerohantam a nappaliba, hátha oda dobtam le. Mindent tüzetesen átvizsgáltam de sehol nem volt. Ha a fényképésznél hagytam én kiugrom az ablakon és nem érdekel, hogy a földszinten vagyok. Ma jobban jártam volna, ha fel sem ébredek. Már eleve " csodálatosan " kezdődött a reggel: amint kiszálltam az ágyból megbotlottam a szőnyegben és hatalmasat estem. Úgy hogy a napom, egy jó nagy káromkodással indult, és a " java " vagyis a Xabis dolog még csak az után jött. Kétségbe esetten néztem körbe mégegyszer és kislányok módjára sírni kezdtem. Nem is nagyon lehet ezt sírásnak nevezni, inkább hiszti volt. 

- Mi történt? - sietett le a lépcsőn majdnem teljesen elkészűlve Ari

- Eltűnt a ruhám! - vágtam rá magam a kanapéra 

- Milyen ruha? Vettél ruhát? - lepődött meg. 

Tényleg, neki nem is említettem a vásárlást, csak az ajándékról tudott.

- Igen, mert kellett várni a képekre, és csinos akartam lenni. De nemtudom, hogy merre van! Valaki öljön meg! - nyivákoltam hisztisen Arinak aki hozzámvágott egy párnát, hogy végre hagyjam abba és kezdjek magammal valamit.

- Na, fejezd be és viselkedj normálisan! A kocsiban megnézted már? - ült le a kanapéra és kérdőn nézett rám.

- Nem! Ez még eszembe se jutott, de tényleg! - néztem rá nagy szemekkel és mit sem törődve azzal, hogy egy szál törölközőben vagyok felkaptam a kocsikulcsot és kirohantam.

Az utcán elég nagy volt a tömeg, de figyelte a fene, csak az járt a fejemben mi a francot csinálok, ha nem lesz a ruha abban a rohadt kocsiban. Annyira feszült voltam, hogy alig tudtam kinyitni a kocsiajtót.

- Szia te asszonyállat! Igy akarsz jönni? Ne érts félre, nekem nagyon bejönne! - vigyorgott rám Karim és az autómnak támaszkodott.

- Jesszusom, a szívbajt hozod rám! Dehogy, csak vettem egy ruhát és elvesztettem. Ha itt nincs akkor valószínüleg az üzletben hagytam, de akkor elsírom magam! - magyaráztam el gyorsan a dolgokat neki és megpróbáltam kívülről feltérképezni az autóm belsejét.

Be akartam mászni, de nem lehetett mivel ott volt Karim, rajtam pedig csak egy törölköző volt.

- Ne segítsek? - vigyorgott önelégülten a francia

- De igen, jó lenne ha bemásznál, és megnéznéd, hogy ott van- e a hátsó ülésen, mert előtted nem akarok egy szál törölközőben vonaglani, meg amúgy is utcán vagyunk! - álltam arrébb, hogy be tudjon mászni.

 - Gondoltál volna erre akkor amikor, ebben a kis anyagban kiszaladtál, amit nagyon könnyen és nagyon szívesen letépnék rólad! - vigyorgott pimaszul mire én csak megforgattam a szemeimet, majd bemászott a kocsiba.

- Na, ott van? Nézd meg hátul is! - álltam mellé

- Igen, látom! Hátul van, és igen kiveszem neked! - kecmergett ki vigyorogva a járműből, hogy akadálytalanul kitudjam nyitni a hátsóajtót.

Vigyorogva öleltem magamhoz a franciát, aki fülig érő szájjal nyomott egy puszit a homlokomra, és a kezembe adta a gyönyörűséges ruhadarabot.

- Na, megvan? - lépett ki érdeklődve Ari

- Igen, köszi a segítséget Karim, később találkozunk! - mosolyogtam a franciára hálásan majd miután adott két puszit Arinak is elváltak utjaink.

Besiettünk és mosolyogva kapta ki a barátnőm a kezeim közűl a csodaszép ruhát majd maga elé tartotta és körbe fordúlt néhányszor.

- Gyönyörű leszel benne! - rakta le óvatosan a kanapéra, majd bátorításként megfogta a kezem és halványan rám mosolygott.

- Köszönöm! - öleltem meg és próbáltam énis mosolyogni.

Nem akarok menni. Azt akarom, hogy ez egy rémálom legyen, hogy reggel mikor felébredek minden ugyanolyan legyen mint tegnap, amikor még fogalmam sem volt az egészről.

Minden álcázó képességem elő kell vegyem, hisz most legszívesebben ordítanék és a vacsorán valószínűleg ott lesz Jesé is, hiszen Xabi csapattársa és az utóbbi időben igazán jóban lettek.

Jesé igazán aranyos srác, korban is jobban illik hozzám mint Xabi, és tökéletes lenne számomra ha nem lenne Ő. 

Ő, aki örökké az álom világot fogja megtestesíteni számomra, aki mindig elérhetetlen marad számomra, a csupa nagybetűs FÉRFI akiért bármit megtennék, mert annyira szeretem, hogy nem is lehet szavakba önteni és ez az érzés akkor sem fog elmúlni ha már nem lesz itt.

Talán kislányos őrültségnek hangzik, de én tényleg szerelmes vagyok Xabiba, nem csak bebeszélem vagy beképzelem magamnak.  

- Szívi, menj és öltözz fel, csinálj magadnak egy gyönyörű sminket, és mégegyszer, utoljára bűvöld el. Én tudom, hogy erős vagy és kibírod. Csak próbáld kizárni azt a tényt, hogy elmennek, rendben? Gondolj arra amikor először voltunk Xabi szülinapján, amikor minket bámultál, hogy ne legyél zavarban. Hátha ez most is beválik, és természetesen nem hagylak egyedül a vacsora alatt, és nem szívesen megyek most Seséhez sem, hisz szükséged lenne rám, de ha te úgy érzed, hogy megleszel egyedül, és magadban szeretnéd elengedni végleg őt akkor megértem a döntésed, és tiszteletben is tartom, de most menj, mert mindjárt itt lesz Sese. - kezdett el gyengéden az emelet felé tolni

 Nagyot sóhajtva zártam be magam mögött az ajtót és miután beálltam a tükör elé elkezdtem kisminkelni magam.

Soha nem voltam az akin 20 kg vakolat van ezért most sem vittem túlzásba, majd miután ezzel végeztem már kopogtattak az ajtómon, hogy mehetnénk.

- Csak egy pillanat! Felveszem a ruhát és mehetünk, bocsi Sese! - kiáltottam ki, mert tudtam, hogy az andalúz nem lesz túl feldobott, hogy várakozni kell.

Óvatosan, ám mégis sietve kaptam fel magamra a ruhát, majd a cipőmet és még egy utolsó pillantást vetettem magamra, majd lementem a nappaliban várakozó pároshoz.

   Amint Ari meglátott szélesen elmosolyodott, majd Sese szája is mosolyra húzódott. A focistát két puszival köszöntöttem, majd felkaptam az ajándékot és elindultunk.

Szótlanul lépkedtünk egymás mellett. Senkinek nem volt kedve beszélni, Sesét is teljesen ledöbbentette a barátja távozása, én pedig gondolatban felkészítettem magam arra, hogy egy ideig nem találkozom vele, sőt talán már soha többet. Nem tudom, hogy mi legyen, mi lesz, hogy fogjuk-e velük tartani a kapcsolatot vagy nem, de abban biztos vagyok, hogy most megyek át életem legnagyobb próbáján. Ha ezt túlélem sírás nélkül akkor túlélek bármit.

Sese becsengetett, én pedig a hátukhoz álltam. Szerencsére Nagore nyitott ajtót, így volt még időm felkészülni a Xabi látványára, ami egyszerre fogja megdobogtatni és összetörni a szívem.

- Szia Nagore! köszöntünk neki, majd egymás után két két puszit adtunk a nőnek.

- Ezt a kis apróságot Aritól és tőlem kapjátok, csak, hogy mindig emlékezzetek ránk. - szólaltam meg halkan és átnyújtottam neki.

- Lányok, titeket soha nem foglak elfelejteni, nem kellett volna. - mosolygott hálásan és szorosan átölelt minket.

Amikor kibontakoztam Nagore öleléséből és felnéztem Xabit láttam magam előtt. Amikor ránéztem szinte elakadt a lélegzetem, csodálatosan nézett ki. Úgy festett mintha egy magazin címlapjából lépett volna ki.

- Örülök, hogy itt vagytok! - mosolygott ránk majd szorosan magához ölelt mind a kettőnket.

Sese és Nagore mosolyogva nézték a jelenetet, majd miután lepacsizott Sesével és őt is megölelte, Nagore beinvitált minket ahol már javában zajlott a beszélgetés, és ezt szó szerint kell venni, mert a sok ember miatt tényleg nagy volt a zaj.

- Foglaljatok helyet, pár perc és hozom is az első fogást! - mosolygott Nagore, majd a három üres helyre mutatott.

Középre szerettem volna ülni, ott lett volna számomra a legjobb, mivel a jobb oldalon Gareth Bale Emmája ült, a bal oldalon pedig Karim Chloéja, de Sesét és Arit nem akartam szétválasztani, így lessz ami lessz alapon Emma mellé ültem, bár az a nő megrémített. 

   Annyira rideg és merev személyiségnek tűnik nekem, hogy én hosszú távon nem tudnám őt elviselni.

Amikor asztalhoz ültem szembe találtam magam Jesé Rodriguez mindig mosolygós arcával, bár a mai estén ő is letörtnek tűnt.

Xabiékat itt mindenki nagyon szereti, de egyikük érzései sem érnek fel az enyémhez, fogalmuk sincs arról, hogy nekem milyen rossz most.

- Szia! - nézett rám, majd miután halkan köszönt elmosolyodott

- Szia, régóta itt vagy már? - suttogtam mosolyogva, bár legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.

- Nem, most érkeztem nemrég. - mosolygott rám töretlenül a Real fiatal tehetsége

Nem tudtuk tovább folytatni a csevegést, mivel Nagore hozta az ételt aminek nagyon örültem. Nem mintha annyira éhes lennék, épp ellenkezőleg,úgy érzem, hogy egy falat sem menne le a torkomon, de legalább nem kell Jesével beszélgetnem, mert nagyon kínosan értem magam a társaságában.

   Jesé pár hónapja Sesétől érdeklődött, hogy van-e valakim. Sese nemmel válaszolt, ami igaz is, de nekem ott van a plátói szerelmem az én Xabim, bár ők nem tudnak róla.

   Jesé ez után egyre gyakrabban keresett okot arra, hogy találkozzunk, vagy ha véletlenül összefutottunk a bevásárló központban, vagy a városban mindig kérdezgetett, a kávézóba is egyre gyakrabban járt.

Igyekeztem finoman a tudtára adni, hogy nekem nem ő az igazi, de nem igazán veszi a lapot, pedig már legalább vagy 4 randinak ígérkező találkozót lemondtam ilyen olyan ürügyekkel.Az étel nagyon finom volt, Nagore imádott főzni, és meg is volt hozzá a tehetsége, páratlan ételeket varázsolt az asztalra. Sokszor vacsoráztunk mi is náluk, de most mégis csak turkáltam az ételt. Alig tudtam leerőltetni pár falatot, de amikor Nagore rám nézett azzal a mosolyával amit csak a két kislánynál használ amikor nem akarnak enni nevetni kezdtem és amilyen gyorsan csak tudtam megettem az ételt.

Csevegtünk mindenkivel, sutyorogtunk csak Arival, még Emma is szól hozzám párszor, de az a nő még mindig ijesztő!

   Nagyjából így telt el a vacsora. Megtudtam, hogy már holnap korán reggel indulnak, és amint egyre többször került szóba az utazás annál nehezebben sikerült kordában tartani az érzéseimet.

Amint a vendégek szállingózni kezdtek mi is elindultunk haza, illetve én haza, Ari pedig Seséhez.

 – Sergio, megvárnál a kocsinál kérlek? - nézett mosolyogva az andalúzjára Ari

 – Persze Cukkancs, még egy utolsó csajos beszélgetés? - vigyorgott Sergio, aki nem is sejtette milyen komoly dologról van szó.

 – Te kis gondolat olvasó! Na menj! - adott egy gyors puszit a szájára a barátnőm, majd Sergio kiment – Biztos ne maradjak itt veled? - mért végig aggódó tekintettel.

Megeresztettem felé egy halvány mosolyt és nemlegesen megráztam a fejem.

 – Rendben, akkor délelőtt jövök, kitartást kicsi lány, ügyes voltál ma! - puszilt arcon és felvette a sport táskáját amibe a holnapi cuccai voltak összekészítve.

 – Köszönöm, és Ari, szórakozzatok jól! - vigyorogtam rá és megöleltem majd lesietett Ramoshoz aki eléggé türelmetlenkedett és ennek hangot is adott.

   Amint becsuktam a bejárati ajtót, és hallottam amint elhajtanak a szerelmesek levettem az álarcomat és összetörve rogytam le a földre.

   Zokogva ültem és  felidéztem magamban az első madridi pillanatokat ... Amikor izgatottan topogtunk a házunk kapuja előtt, vagy amikor kissé idegesek voltunk az első munkanap miatt, mert hiába tehettük volna meg azt, hogy nem dolgozunk, mivel a szüleink simán eltudtak volna tartani mi függetlenedni akartunk, ezért csak annyi kívánságunk volt, hogy vegyenek nekünk egy házat Madrid egyik jó környékén, és esetleg ha munka gondjaink lennének befolyásos emberek lévén segítsenek nekünk munkát találni, így kerültünk a kávézóba és Xabi Alonsoék szomszédságába akikkel szinte egy időben költöztünk a házainkba, de az első személyes találkozásunk mégis a kávézónak volt köszönhető ...

   Kereken ma van egy hete, hogy itt dolgozom és még nem okoztam galibát, senki nem kapott étel mérgezést, nem gyújtottam fel a helyet, nem öntöttem le senkit kávéval szóval teljesen "nem Orisan " viselkedem. Ari felhívott, hogy ha ma végzek siessek haza, mert megünnepeljük, hogy itt vagyunk, hogy van munkánk és azt, hogy tulajdonképpen valóra váltottuk a régóta dédelgetett álmainkat, bár még egy valami hiányzik és akkor tökéletesen kipipálhatjuk a bakancs listánkat: megnézni egy Real Madrid meccset, de ami késik nem múlik.

Mosolyogva és büszkén járattam körbe a tekintetemet a kiürülő félben levő kávézón amikor láttam, hogy a négyes asztalnál ülő család kéri a számlát. Mosolyogva nyújtottam nekik át, és miután távoztak kezdtem rendet rakni, mivel már csak húsz perc volt hátra a munka időmből. Már csak két asztalnál ült két kisebb társaság, de amikor meglátták, hogy kezdek mosogatni, és elkezdem letörölgetni az asztalokat távoztak, pedig kérleltem őket, hogy maradjanak, hiszen tart még a munka időm, és normális esetben csak zárás után fognék neki a takarításnak, de felsőbb parancsot kaptam, azaz szólt Ari, hogy siessek haza és hát a parancs az parancs.

Miután sietősen távoztak gyorsan letörölgettem minden asztalt és felpakoltam a székeket, hogy majd miután elmosogattam az összes tányért, kiskanalat és bögrét fel tudjam súrolni a padlót aminek a barna felületén pici kis fehér pöttyök díszelegtek.

 Amint kiléptem a raktárból egyik kezemben a vízzel teli vödör volt, másik kezemben pedig a felmosóval egyensúlyoztam megpillantottam egy férfit aki az ajtóban ácsorgott és befelé bámult.

Nem zavartattam magam, elkezdtem súrolni, a férfi majd bejön, ha vásárolni akar, látja, hogy nyitva van még a kávézó.

Madrid tényleg pozitív irányba változtat meg, mert az meg sem fordult a fejemben, hogy a várakozó pasi talán egy pszichopata is lehet, mert míg én takarítottam ő csak bámult, és csak akkor merészelt belépni amikor beálltam a pult mögé, hogy lezárhassam a kasszát.

 – Nagyon alkalmatlan időpontban jövök? - hajtotta le a fejét, miközben megtámasztotta magát a pulton.

 – Nem, még simán vehet akármit, mert nem zártam le a kasszát, csak már nem lesz annyira bő a választék, mintha például egy órával ez előtt érkezett volna. Van valami konkrét elképzelés arról, hogy mit adhatok, vagy soroljam? - mosolyogtam a vörös hajú, szakállas fickóra.

 – Inkább sorolja, én meg majd döntök hallás után. A feleségem jobban ért a sütemények neveihez, én csak enni szeretem őket. - túrt vele a hajába mosolyogva.

 Láttam magam előtt azt, ahogy ez a pasi épp a konyhában süteményeket habzsol, és a gondolattól majdnem felnevettem, de mielőtt kitört volna belőlem a kacagás gyorsan észbe kaptam és sorolni kezdtem a "repertoárból" azokat a sütiket amelyekből még vannak.

 – Még van sütő tökös táska, eper szelet, csokitorta, vaníliakrémmel töltött csokis piskóta, banános habcsók, baszk torta, van még néhány ánizsos mandulás korong is, és azt hiszem ennyi az édes sütikből, de van még néhány szelet pizzánk is, meg különböző sajtos harapnivalók is. Mit adhatok? - vigyorogtam szélesen a vevőre.

Az előbbi képzelgésem óta úgy éreztem mintha egy kicsit ismerném őt, bár az lehetetlen, pedig az arca is ismerős valahonnan.

 – Kérek a baszk tortából három szeletet, a mandulás korongokból hat darabot, és egy kis sajtos pogácsát .- mosolygott rám bíztatóan és körbenézett a helyen.

 – Rendben, egy pillanat és adom. Csomagolva kéri igaz? - néztem fel rá, majd a kis lapátommal az első szelet tortát egy kis papírtálcára helyeztem.

 – Igen, és mégegyszer elnézést ha kellemetlenséget okoztam. - nézett rám, majd le sem vette addig rólam a szemét amíg az utolsó darab pogácsa is a helyére nem került, majd gyorsan fizetett és pedig lezártam a kasszát és felhívtam a főnökömet, hogy jöjjön le a pénzért. A figyelős pasi még mindig az édességekkel bajlódott amikor eszembe jutott, hogy elfelejtettem neki szatyrot adni, de ez a világért se vallottam volna be, ezért csak úgy mellékesen megjegyeztem:

 – Ne adjak szatyrot? Úgy lényegesen könnyebb lenne. - szóltam neki a pult mögül és amikor ránéztem a türelmetlen arcára amilyen gyorsan csak tudtam olyan hamar nyújtottam át neki.

 – Köszönöm, viszlát! - rázta kicsit meg a szatyrot miután belepakolta őket és kisétált az ajtón.

Felkaptam a táskámat, lezártam a villanyt és gyorsan kisiettem az ajtón, hogy minél hamarabb be tudjak zárni, nehogy befusson még egy vendég.

A pasi előttem bandukolt békésen, én pedig észrevétlenül caplattam utána, addig nem is volt kínos a dolog amíg fel ne hívta a felesége és el nem kezdtek vitatkozni.

Ha lett volna más lehetőségem kikerültem volna, és elindultam volna egy másik úton, de nem ismertem behatólagosan a várost, este is volt, valamint ez volt a legrövidebb, és az egyetlen út amit ismertem és amely a házunkhoz vezetett.

A férfi a környékünkön élhet, mivel pontosan ugyanoda fordul be mindig ahova én, és már percek óta ordítozik vele a felesége ...

Amint letette a telefont hátra fordult, és akkor szembesültem azzal milyen is egy irtó dühös ember tekintete. Én semmi rosszat nem tettem, de azt kívántam bárcsak 5 centisre zsugorodnék.

 –  MAGA MIT AKAR ITT? ALÁÍRÁST? REMÉLEM JÓ SOKAT FOG KASZÁLNI AMIKOR LEADJA AZ EGYIK PLETYKA LAPNAK AZT, HOGY PÁHOLYBÓL VÉGIGHALLGATTA XABI ALONSO ÉS FELESÉGE VITÁJÁT! ÉS MOST MENJEN INNEN, VAGY KIHÍVOM A RENDŐRSÉGET! - kezdett el velem üvölteni amitől könnyek gyűltek a szemembe.

Soha nem szerettem ha ordítoznak velem, pláne nem jogtalanul, és Jesszusom... most esik le! Ő Xabi Alonso! Akkor azért volt ennyire ismerős az arca.

 – Nem ... én nem hallgatóztam, erre lakom, abban a házban! - mutattam a házunk felé és kis híján kitört belőlem a sírás.

 – Remélem, hogy igazat mondasz és nem csak egy kifogás! - állt meg előttem és dühösen nézett a szemembe.

 –  Ott lakunk a legjobb barátnőmmel, - mutattam a házunk felé - meg is nézheti ha gondolja  – ami pedig a vitát illeti maguk is emberek, becibzározom a pici számat és annyi, el van felejtve. - néztem rá még mindig megszeppenve. Még soha nem történt velem ilyen.

 – Szóval akkor ti vagytok az új szomszédok? A feleségem holnap át akar majd menni hozzátok. És ha lehetne ezt ne említsd meg neki jó? - nézett rám, nekem pedig megesett rajta a szívem

 – Rendben, szeretettel várjuk, holnap úgysem kell bemenni a kávézóba, és nyugodjon meg, már mondtam, hogy nem fogom senkinek elmondani. Jó éjt! - siettem a házunk felé, mert Arinak minél hamarabb tudnia kell arról, hogy Xabi Alonso a szomszédságban él.

– Jó éjt! - nézett rám és halványan elmosolyodott, majd bement.

 Ari izgatottan várt, és ő is ugyanazt akarta velem közölni amit én vele: Alonsoék a közelünkben laknak, ma volt át Nagore és szerinte nagyon rendes volt.

 Másnap én is megbizonyosodhattam róla, mert délután átjöttek. A házaspáron a tegnapi veszekedésnek még csak a nyoma sem látszott, mosolyogva, viccelődve töltöttük el az időt, és úgy gondolom, hogy jól érezték magukat nálunk, mivel majdnem három órát töltöttek a társaságunkban, és megbeszéltük Nagoréval, hogy holnap ha a kávézó fele jár benéz.

 Ari volt szolgálatban amikor elnézett a kávézóba, velem pedig a piacon futott össze amikor mindketten friss zöldségeket akartunk vásárolni, és ilyen kevés ismeretség után elmondhatom, hogy Nagore Aranburunál közvetlenebb nőt nem igazán ismerek, ő köszönt rám a piacon is és nem fordítva ami jól esett, mivel azt is megtehette volna, hogy szó nélkül elmegy mellettem.

                                                                                             

   Sokszor találkoztunk velük, minden nap beszéltünk, vagy ők jöttek át, vagy mi látogattuk meg őket és sokszor futottunk össze a kávézóban is. És most már soha többé nem tölthetünk együtt értékes pillanatokat. Jon és Ane és a drága pici kis Emma is annyira fog hiányozni! Nagyon sok mindent köszönhetünk Xabiéknak, a sok tanácsot, a sok emléket, azt is, hogy Ari és Sergio összejöttek, és azt a sok vidám pillanatot amit együtt éltünk át.

    Nem tudom melyik volt az a pillanat amikor beleszerettem az én Xabimba, de a kezdetektől fogva fontos személy lett, talán már a kávézóban figyeltem fel rá, csak talán akkor amikor náluk grilleztünk, vagy az is lehet, hogy a szülinapján, minden esetre imádom őt, és imádni is fogom. Soha nem lesz fontosabb férfi az életemben Xabinál, és ezt megpecsételte az első és egyetlen csókunk Sergio szülinapján.

   Sergio Ramos szülinapja mindig egyet jelentett a hatalmas bulival és sok sok alkohollal. A mai napig fogalmam sincs arról, hogy honnan a fenéből ismerhet ez az őrült ennyi embert, de körülbelül fél Spanyolországot meghívta a szülinapjára. Volt ott régi barát, régi osztály társ, énekesnő, válogatott csapattárs, madridi csapattárs, szomszéd, haver és még sorolhatnám. Mivel én szinte snekit nem ismertem ott, Ari és Sergio pedig a vendégeket üdvözölték én Karimhoz csapódtam először, de mivel neki "sürgős dolga " volt Sergio egyik lány vendégével egyedül ücsörögtem.

 Nagore a WAGokkal volt, nem akartam bezavarni, akkor még nem igazán ismertem onnan senkit, Ariékat pedig lehetetlen lett volna ilyen hatalmas tömegben megtalálni. Már egy ideje mezítláb ücsörögtem, majd megelégelve ezt az állapotot kezembe kapva a cipőimet elindultam hátha találok egy ismerős arcot.

 A kívánságom valóra vált, Xabi épp egy kerti növény tövében ücsörgött egy pohár bor társaságában és kívülállóként szemlélte a bulizó tömeget.

 – Szia Oriii! Gyere dumálni! - kezdte el paskolni a mellete levő földdarabot

Amint látom már Xabi sem szomjas, holnap biztos semmire sem fog emlékezni, bár nem hiszem, hogy olyan sok mindent hagyna ki. Leültem mellé ő pedig csendben kortyolgatta tovább az italát. Egyre közelebbről éreztem az illatát amitől szinte megbolondultam. A kísértés iszonyat módon mart, hogy most azonnal meg kell őt csókolnom, hiszen bent senki nem lát, ő pedig úgy sem fog semmire emlékezni.  " Meg kell tenned! Nem lehetsz gyáva Oriana, most vagy soha! " súgta folyton a belső hangocska én pedig minden bátorságomat összeszedve lassan és érzékien megcsókoltam őt.

Remegve ízlelgettem az ajkait amelyekre annyira vágytam már évek óta és miután végetért a mennyei csókunk bűntudattal eltelve siettem haza.

   Azóta is kettős érzések kerítenek hatalmukba akárhányszor visszagondolok erre: a mérhetetlen szégyen és a bűntudat, valamint az a határtalan szerelem amelyet Xabi iránt érzek.

 A sírástól vörös szemeimmel kipillantottam a nappalink ablakán és épp akkor kezdődött a napfelkelte. Azt mondják a napfelkelte valami új kezdetét jelenti, de én nem akarom, hogy megváltozzanak a dolgok, én csak közelről de mégis távolról akarom tovább csodálni az én baszk bálványomat, nem akarom, hogy elmenjen! 

  Még egyszer látni akarom! A testem szinte újjá született a gondolat hatására, nem is érzékeltem azt, hogy egész éjjel összegörnyedve kuporogtam, gyorsan felsiettem az emeletre és lerángattam magamról a ruhát, majd lezuhanyoztam és felvettem egy melegítőnadrágot és egy egyszerű fehér pólót és a napszemüvegemet, majd taxit hívtam.

   A Barajasra kell érnem még azelőtt, hogy Xabiék elmennek! Reggel hat óra van, az ő gépük hétkor indul, még van időm. A taxim pár percen belül megérkezett és amint bemontam a címet sóhajtozva figyeltem fel az Alonso házból kiszűrődő fényekre. Reggel még akadálytalanul haladt a forgalom, így nem sok idő kellett mire odaértem a repülőtérre. Próbáltam minél feltűnésmentesebb helyet keresni ahonnan figyelhetem a drágaságaimat akik a megérkezésem után körülbelül 25 perccel érkeztek meg és az a személy fuvarozta őket akit én folyton elutasítok épp Xabi miatt. Jesé Rodriguez mosolyogva beszélgetett a gyerekekkel, de amikor a felnőttekkel társalgott rajta is látszott a szomorúság.

   Xabi mindenkinek nagyon fog hiányozni! A szemem csak úgy itta befele a látványt, és perceknek tünt az az idő amikor láthattam őket, és hirtelen már muszáj volt a gépre szálljanak. Amint Xabi is fellépett a lépcsőkre az utolsónál megtorpant, visszanézett, egy utolsó mosolyt dobott még oda Jesének és felült a gépre ami elviszi tőlem távolra ... nagyon távolra.

   Egy teljesen új élet elé néznek ők is, és én is. Meg kell tanulnom Xabi nélkül élni ami embertpróbáló feladat lesz számomra.

 A gyomrom olyan hatalmasat korgott, hogy a mellettem ülő kislány is furcsán nézett rám, és amíg Xabiék itt voltak nem foglakoztam a testi szükségleteimmel, csak Xabi létezett, de amint felszállt érzékelni kezdtem mindent: azt, hogy éves vagyok, a hátfájást, az álmosságot, azt, hogy szúr a szemem. Minden egyszerre tört elő belőlem.

  Első utam a büfébe vezetett, szükségem volt legalább egy szendvicsre, mert borzalmasan éreztem magam.

   Amint megvettem a sajtos sonkás szendvicsemet az első ember akivel találkoztam Jesé volt, összeütköztem vele és mosolyogva köszöntött. Nekem már nem volt erőm elutasítani, együtt reggeliztünk, majd ellenkezést nemtűrően hazavitt. 

  Valahogy elbotorkáltam az ágyamig és egyből belezuhantam. Fogalmam sincsen arról, hogy hány órát aludhattam, de már kezdett alkonyodni amikor felébredtem.

 Kómásan araszoltam le a lépcsőn ahol Ari épp valami finomságon ügyködött.

 – Jó reggelt Csipkerózsika, mindjárt kész a csokitorta, csak neked. - mosolygott rám

 – Torta? Nekem? Imádlak, de most az energiaszintem egy reumás csigáéval vetekszik, szóval az ölelést majd holnap kapod meg jó? Most csak egy pohár vizet szeretnék, aztán megyek is fel.

 – Pedig valaki nagyon szeretett volna veled beszélni, egész délután hívogatott. - vigyorgott rám a barátnőm

 – Ki volt az? - vágtam rá magam a kanapéra

 – Jesé!  -vigyorgott, majd mindketten a dohányzóasztal irányába pilantottunk, mivel újra rezegni kezdett a telefonom  – Na, ő az? - kérdezte Ari izgatottan

Én csak bólogattam és felvettem a telefont. Azért rendes dolog volt tőle, hogy hazahozott, pedig a reggel valószínüleg úgy nézhettem ki mint valami lecsúszott drogos, most is a hogylétem felől érdeklődött.

 Miután bontottuk a vonalat teljesen máshogy láttam Jesét mint azelőtt. Már nem a pitiző és teperő kisfiú volt a szememben, hanem a jófej és a gondoskodó srác.

  Teljesen el voltam tompulva, csak hümmögtem és próbáltam feldolgozni azt, hogy Xabiék már nagyon messze vannak, és, hogy a tegnap még itt voltak. 

Pár héttel később:

   Ahogy a napok egyre teltek én annál rosszabbul túrtem a baszk hiányát egészen addig amíg Ari meg nem elégelte a folytonos levertségemet, és a lehető legtöbb helyre elrángatott, csak úgy mint Sergio. Ők ketten folyamatosan szórakoztattak, bár Sergionak fogalma sem volt a dolgok miértjéről, mégis benne volt minden őrültségben amiért hatalmas köszönettel tartozom, valamint ott volt még Jesé.

 – Ori! Nem lustálkodunk, ma megyünk ajándékot venni Sesének, tudod évfordulónk van és semmi ötletem sincs! Szükségem van a kreatív barátnőmre, nem depizünk hallod? - ült az ágyamra és már reggel jókor kiosztott nekem egy csontropogtató ölelést

 – Jó reggelt napfény! Látom valaki Duracel elemet reggelizett, és ha kinyomod belőlem a lelket nem fogok tudni neked segíteni. - vigyorogtam rá és én is megöleltem őt.

 – Na menj készülődni, én addig készítek neked egy nagyon finom reggelit, aztán meg a nyakunkba fogjuk venni a várost, mert Ramosnak ajándék kell. Karim elkotyogta, hogy Sese már egy hónapja megvette, és kb az egész csapatot segitségűl hívta az ajándék miatt. - állt fel 

 – Lehet kapsz majd egy pónit! Milyen menő lenne már, te lennél a pónis csaj. - röhögtem fel.

 Na igen, reggel még nem vagyok "válallható állapotban " agyilag.

 – Ha ilyen vagy nem fogom elmondani mit kaptam, és majd kíváncsiskodhatsz ameddig el nem kékülsz. - nyújtotta ki a nyelvét én pedig hozzávágtam egy párnát, majd kiment, hogy nyugodtan tudjak készülődni.

 Amikor kiléptem a szobámból megszólalt a telefonom, és nem lepődtem meg amikor a kijelzőn Jesé neve állt.

 – Jó reggelt! - mosolyogtam 

 – Szia, felébresztettelek? - kérdezte és elfojtott egy kis kuncogást

 –  Nem, Ari már megelőzött, mindjárt loholunk Sergionak ajándékot venni csak előbb megtömi a pocimat, hogy vagy? - kérdeztem és elindultam lefele a lépcsőn.

 – Pont erről lenne szó, ma úgyis Sergionál lesz Ari, mit szólnál egy pizzázós - filmnézős estéhez? Jól vagyok köszi, na és te? 

 – Én benne vagyok, gyere te, úgy is egyedül leszek itthon, mit intézzek? Pizzát vagy filmet? - ültem le a lépcső egyik fokára.

Amikor Ari meglátott csak kérdő tekintettel nézett rám, én pedig csak annyit tátogtam, hogy " Jesé " és a telefonra mutattam, mire a barátnőm szája széles vigyorra húzódott és felmutatta a hüvelykujját.

 – Intézd a filmet! Ori, még délután hívlak, de most mennem kell, mert kezdődik a reggeli gyógytornám. Szia - köszönt el.

 –  Hajrá, ügyes legyél! Szia - bontottam a vonalat majd felálltam, hogy megkóstolhassam a nekem szánt reggelit, aminek nagyon finom illata volt

 Jesé szinte olyan nekem mint a személyi kis humor Haroldom annak ellenére is mindig képes mosolyt varázsolni az arcomra, hogy ő sincs túl jó helyzetben. A visszatéréséig hónapokat kell várni, a legpozitívabb hozzáállású orvosok szerint is legkésőbb december végén léphet pályára, akkor is csak fokozott terhelésnek lehet kitéve. Nagyon sajnálom szegényt, hiszen annyira rendes és fiatal tehetség, nem érdemelné meg ha tönkre menne a karrierje. 

 Néha rosszul érzem magam, hiszen tudom mit érez irántam, de én nem tudom viszonozni, mert nekem Xabi a mindenem.

Elismerem, hogy Jesé nagyon helyes, jólnevelt, udvarias és imádnivaló, de nekem csak Xabi kell. 

 Ari sürgetése miatt gyorsan belapátoltam a finom omlettet és nekivágtunk az ajándékvadászatnak.

 – Van valami elképzelésed arról, hogy mégis mit szeretnél neki venni? - kérdeztem kimerültem, miután már nyolc boltot látogattunk meg és üres kézzel távoztunk, jobban mondva csak Ari, mert én vettem magamnak egy helyes kis nyakláncot.

 – Nem akarok neki órát, meg ilyeneket venni, mert abból neki van vagy száz. Valami egyedit szánok neki ami vicces, és amiről én jutok eszébe. - vágta le magát az egyik padra majd jobbra nézett – Orii, nekem kell fagyii, meg normális ötlet, hogy mit vegyek Sergionak. - fogta meg a fejét és boci szemekkel nézett rám.

 – A mester épp agyal, addig menjünk és vegyünk fagyit. Az édességtől hátha beindulnak az agytekervények. - húztam fel a padról

 Mind a ketten málnás - vaniliás fagyit vettünk, mivel csak olyan volt, közben pedig az agyam lehetőségeken kattogott, és eszembe is jutott a tökéletes ajándék amint megláttam egy srácot feliratos pólóban. Igazából semmi összefüggés nincsen a póló és az ajándékötletem között, de beugrott.

 –  Ariana, megvan! Kitaláltam mit adhatsz Sesének! Mindig magánál tarthatja, egyedi meg minden! Mi lenne ha valami nyaklánc félét kapna tőled amibe beleírattatnál valami olyat ami csak rátok jellemző. Na? - néztem rá várakozzásal telve

 – Hát ... jobb ajándékra már úgy sincs időnk. Jó lesz ez. Menjünk akkor valami ékszerészhez.- fújtatott egyet majd megfogta a karomat és rángatni kezdett.

 Ez a lány tényleg Duracelnyuszit játszik ma! Másfél óra múlva már a csinosan becsomagolt kis ajándék Ari barna táskájának a mélyén lapult. 

 Miután hazaértünk Ari lelkesen kisajátította a fürdőszobát, teszem hozzá órákra, én pedig elvonultam aludni. Délután négykor keltem Jesé hívására.

 – Szia Jesé! - köszöntöttem a játékost két óriási ásítás között

 – Most felébesztettelek igaz? Csak azért hívlak, hogy neked jó- e olyan hét óra körül? 

 – Persze, nekem az tökéletes, de most mennem kell mert Ari hív, szia.

 – Oké, szia.

 Ari igazából nem is szólt, csak a nappali, meg kb az egész ház a feje tetején állt, egy ideje egyikünknek sem volt kedve takarítani, ezért a házunk egy kacsalábon forgó szeméttelephez hasonlított én pedig rohantam le takarítani, hogy legalább a nappali és a konyha ne nézzen ki úgy mint ahol most robbant ki a III. világháború.

 Két bögre kávé után nagyjából kipofoztam a két helységet és sóhajtva huppantam a kanapéra. Épp elhelyezkedtem amikor a barátnőm lejött a lépcsőn, hogy bemutatkozzon. Hihetetlenül gyönyörű volt, olyan kis Aris. Egy sötétkék pánt nélküli ruha volt rajta amelyet lila virágok diszítettek, a haját begöndörítette és babacipőt húzott a lábára. Egyszerű és mégis elegáns volt.

 –  Na, milyen vagyok? - fordult körbe lőttem

 –  Csodálatos vagy! - mosolyogtam rá őszintén.

 Ő is visszamosolygott rám, majd vetett néhány utolsó pillantást magára és autóba ült, mivel Sergio már várta.

 Alig, hogy Ari elment csengettek és jött Jesé. Két doboz pizzával érkezett, és hozta magával azt a vigyort amitől egy kicsit beleesek akárhányszor rám mosolyog. Valami véletlenszerűen kiválasztott vígjátékot nézünk meg, de elég unalmas volt, csak addig kötött le mind a kettőnket amíg ettük a pizzát. Féltem, hogy miután végeztünk az evéssel be fog köszönteni a kínos csend, de szerencsére ez nem történt meg, vagy én vagy pedig ő hoztunk fel különböző szórakoztató témákat, így majdnem éjfélig elcsevegtünk. 

 – Ori, imádtam és meg kell ezt ismételjük, de nekem mennem kell, mert korareggel már rehabilitáción kell lennem. - állt fel Jesé a kényelmes kanapéról.

 – Ó, kár. Én bármikor benne vagyok az ismétlésben! - mosolyogtam rá, mert tényleg jól éreztem magam és egy picit még Xabit is sikerült kizárnom.

 Kikísértem a kapunkig, majd két puszi után elindult az autójához, de hirtelen megfordult és megcsókolt. Teljesen ledöbbentett a dolog, mármint élvezem a társaságát, jól is néz ki, de nekem mindig Xabi volt az etalon, de mindezek ellenére visszacsókoltam ami miatt dühös voltam magamra.

Ő csak mosolyogva támasztotta oda a homlokát az enyémhez, majd újra szájon puszil, és egy " Holnap beszélünk " után autóba ült és elhajtott.

 Én még azután is nagyokat pislogva támasztottam a kovácsoltvas kerítésünket miután Jesé már jó messze járhatott.

 Teljesen lefagytam és akárhányszor visszagondoltam a Jesével váltott csókomra mindig bekúszott az a kép ahol Xabit csókoltam meg.

 A kanapéra telepedtem le, és magamhoz öleltem az egyik párnát amelyen még érzett Jesé illata. Itt nyomott el az álom, és reggel, jobban mondva délután ismét Ari ébresztett fel.

 – Nagy híreim vannak! - vigyorgott 

 – Nekem is! - morogtam egy cseppet sem lelkesen

 – Oó hírek, vagy jó hírek, csak túl kómás vagy a boldogsághoz? - ült le mellém és érdeklődve nézett rám

 – Oó hírek, szóval mesélj előbb te. - ültem fel

 – MENYASSZONY LETTEM! SESE MEGKÉRTE A KEZEM!  - sikítozta vigyorogva, és amikor eljutott a tudatomig mit mondott én mégjobban elkeztem visítani

Kimondhatatlanul boldog voltam! 

  – Istenem! Ariii, gratulálook! - sikítoztam még mindig én is, és valószínüleg ha nem lettek volna füleim a vigyor körbeszaladt volna a fejemen.

 – És van még valami ... - hajtotta a fejét és próbálta elrejteni a mosolyát.

 –  Ne csigázz már! - fogtam meg a kezét és rázni kezdtem

 – Sergio és én összeköltözünk, mivel az a helyzet, hogy kisbabát várok. - nézett rám mosolyogva

Meg sem tudtam szólalni, csak egy idióta vigyorra futotta tőlem és megöleltem őt, de Ari ismert már és ebben az ölelésben minden benne volt. Életem során csak néhányszor hatódtam meg, de ez volt életem egyik legfantasztikusabb pillanata.

 – Hé, nekem kéne bőgni, a terhes nők szoktak sírni, nem a jövendőbeli keresztanyák . -ölelt meg mosolyogva

 – Imádlak te! És a kis lurkót is és szülessen már megfele, hogy megtudjam szeretgetni! - mondtam két szipogás között

 – Hallod picim? Már most megelőlegezem, hogy neked van a legjobb keresztanyukád. - nézett le és elkezdte a hasát simogatni

 – Na és a kispapa? Nem ájult el? - vigyorogtam

 – Azt nem csak a szülőszobában szoktak? - nevetett fel - Nem tudja még.

 – Ó, értem, szóval akkor én vagyok az első? - kérdeztem és már megint előtörtek az örömkönnyek

 – Persze, hogy te, de ma este Sese is megfogja tudni, hogy babát várok. - mosolygott és mind a ketten az ajtóra tekintettünk, mert megszólalt Karim

 – Azt a kurva ... és mióta? Mármint ... gratulálok basszus! - szaladt oda hozzánk és vigyorogva megölelte Arit

 – Köszi, de ha lehetne ezt ne említsd senkinek jó? 

 – Nem mondom nyugi, de holnap már gratulálhatok SRnek? Egyébként ő küldött, hogy jöjjek segíteni csomagolni, vagyis jobban mondva szállítani.

 – Holnap már gratulálhatsz neki igen. - mosolygott a barátnőm

 – Még most is alig hiszem el, az én kis Arimból anyuka lesz, de csodálatos szülők lesztek hidd el. Daniellán és Enzon már kigyakoroltátok magatokat. 

Ari csak elvigyorodott és mind a hárman felálltunk, hogy elekzdjük a pakolást.

Két hónappal később: 

 Ari már nem dolgozik a kávézóban, mert amikor Sergio megtudta, hogy úton van a trónörökös teljesen átszellemült, leste Ari minden óhaját, a baránőm kívánságára az összes Audijától megszabadult egyet kivéve, mondván valamivel kell edzésre járjon, mivel ez szponzori autó és nem adhatja el, mert ebben az évben kapták. Ari szinte csak az udvarra megy ki a saját lábán, Sergio sofőrt és személyi testőrt is játszik, állandóan az óhaját lesi. Nagyon cukik, itt a bizonyíték, hogy a nőcsábászok is megtudnak változni, ha olyan kis csoda van melletük mint amilyen Ari is. Sergio anyja, Paqui még mindig elviselhetetlen np, bár amióta megtudta, hogy úton van az unoka nem viselkedik olyan fellengzősen, bár még mindig utáljuk őt, és ugyanúgy kiröhögjük a háta mögött ahogy eddig is tettük.

 Jesével másnap megbeszéltük a dolgokat, azóta együtt vagyunk, Ari és Sergio esküvőjére is egy párként megyünk. Az esküvő dombaton lesz, pénteken érkeznek Xabiék, de Ari gondoskodott róla, hogy még csak ne is tudjak a baszkra gondolni amiért hálás vagyok. Én felelek azért, hogy minden remekül menejn az esküvőn, de Paqui mindenbe bele szól és minden ő akar intézni, pedig Ari már káromszor szúrta le -e miatt a leendő anyósát.

 Sergio olyan mint egy két lábon járó idegösszeroppanás, mindenért aggódik. Izgul azon nehogy Ari elessen a magassarkójában, vagy nehogy tól szoros legyen a ruhája és amikor megtudta pntek délután, hogy legközelebb majd csak a ceremónián láthatja a gyermeke anyját kisebb idegrohamot kapott, topogott össze vissza, hogy mi lesz, ha épp akkor történik valami és mi nem fogunk tudni rá vigyázni, meg ilyenek. Nem tudott megnyugodni, félóránként felhívta Arit.

 Szombat:

 Az én gyönyörűséges barátnőm most lép át a templom kapuját a meseszép ruhájában, Sergio pedig vigyorogva figyeli őt. Amikor körbenéztem a feldíszített templomban igazán büszke voltam magamra, mert szép dekorációt hoztam össze. Én vagyok a legboldogabb esküvői tanú a világon, hiszen Ari végre révbe ért, és fogjuk rá, hogy velem is minden rendben van. Jesével jól megvagyunk, de újra látni Xabit nagyon nehéz ... szeretem őt hiába van barátom, szeretem Xabit és szerintem ez soha nem is fog megváltozni.

A szertartás gyorsan véget ért, mivel Sergio külön kérte, hogy ne legyen hosszadalmas, nehogy Ari elfáradjon. Mi ezen már meg sem lepődtünk csak vigyorogtunk a dolgon.

 Az ünneplés is elég szók körökben zajlottak, megpróbálták a sajtót teljesen kizárni ami több- kevesebb sikerrel össze is jött. Sergio sas szemekkel figyelte a feleségét, ha épp ne vele táncolt.

 – Sergio, nyugodj meg, a végén még elvisz a szívroham, Ari Jesével van látod? Jesé jófiú, nem eszi meg! - vigyorogtam rá Sergiora amikor épp párt cseréltünk, így Ari Jesével táncolt én pedig Sesével.

 – Jó, de akkor is! - fejezte be a társalgást és hatalmasakat sóhajtozott, majd egy óra múlva sűrű elnézéskérések közepette távoztak, mivel indúlt a magángépük Párizsba, mivel oda mennek nászútra, mert ez Ari egyik kedvenc városa.

Hat hónappal később: 

– Hazajöttem! - kiabált Sese amint hazaért az edzésről

 – Ajaj, Sese, gyere gyorsan! - kiáltott ki Ari a nappaliból

 – Itt az idő? Meg fog születni Sergio Ramos Junior? - kérdezte teljesen izgatottan Sergio, a hangja is remegett és nem tudta mit kezdjen magával.

 – Nem fogják úgy hívni akkor sem! - ellenkezett Ari két összehúzódás között – Ramos, nem akarsz bevinni a kórházba? 

 – De... de menjünk! - habogott Sergio, majd felkapta a kis bőröndöt amiben a baba dolgai vannak belekészítve és kivitte az autóba, majd Arihoz sietett és kisegítette a házból.

 – Nem! Ha kell én inkább itt szülöm meg a kisfiamat, de én a hülye potya Audidba biztos nem ülök bele! - tiltakozott a lány és, hogy nyomatékosítsa álláspontját még rá is ütött az autóra.

 – Ari, ne csináld már, induljunk el! - könyörgött Sergio és közben felhívott engem, hogy helyzet van, de Ari tiltakozik és nem akar Audival menni

 – Sese, add neki oda a telefont. - mondtam elszántan miközben már a kulcsaimat és Jesét kerestem – Figyelj szívem. Én is utálom a hülye szponzori Audit, és tudom, hogy nem ülnél bele szívesen, de most muszáj, mert a piciről van szó, és minél hamrabb világra hozod Ori néni annál boldogabb lesz, és végre megtapasztalod milyen anyának lenni, azt mondják menő.

 – Fááj! - sipítozott Ari

 – Na látod, azért szállj be az autóba és hajrá, maximum 10 perc és mi is ott leszünk. -tettem le a telefont

 Ari nagy nehezen beült az autóba és Sergio őrült módjára száguldott vele a kórház felé.

 Mire Luca Ramos - Ortiz megszületett egy kisebb csapat várakozott Ari kórterme előtt. Közben megérkeztek még Sergio és Ari szülei, valamint Sergio testvérei és Iker.

 Sergio büszkén hozta ki megmutatni a külvilágnak a kis Lucat aki gyönyörű kisfiú volt már most. Egyaránt örökölte mind az anyukája, mind pedig az apukája egy egy vonását.

Mindannyian hang nélkül csodáltuk a jövevényt, de Sese a világ minden kincséért sem adta volna át nekem a babát.

Miután hazaértek Sergionál még mindig tartott ez a bezsongott állapot, mindenkit szemmel tartott aki a pici kis Luca közelébe merészkedett. Először nekem sem engedte, hogy megszeretgessem a keresztfiamat, de Ari rászólt, hogy most már túlzásba viszi, ezért Sergio sértődötten bevonult a szoba egyik sarkába, és úgy figyelt mint Sentinel az őrszem.

Három évvel később:

Ma van az án nagy napom, ma Jesé Rodriguez felesége leszek ...

Hatalmas sóhaj kíséretében néztem bele a hatalmas tükörbe. Nemsoká elkezdődnek az előkészületek, Ari elment a ruhámért, a fodrász és a sminkes is úton van. Alig fogom fel mennyit változott az életem amióta Madridba költöztünk. Az első napon bele se mertem gondolni mennyi minden fog velünk történni a továbbiakban.

Az esküvőre meghívtuk Xabiékat is, aki iránt még mindig érzek valamit, nem olyan erős és elsöprő szerelmet mint annó, de még szeretem őt.

 – Oji, akkoj én  videm be a dülüket? Amikoj majd anyuci szól? - szaladt be az én kis csöppségem, a világ legtündéribb kissráca, Luca Ramos.

 – Pontosan kicsikém. Te leszek a legügyesebb baba! - ültettem bele az ölembe és megpuszíltam őt.

 – Én nem vadok baba, én nad vadok! - kezdett el játszani a hajammal

 – Pontosan, te vagy az én nagy, bátos és erős hősöm. - öleltem magamhoz őt

 – Ori! Ori nem láttad Lucat? -rohant be Sergio, mire én vagy vigyorogva fordultam meg a székkel és az ölemben ülő kisfiú fejét megsimogattam

 Luca egyből odafutott az apukájához, majd mind a ketten kimentek, mivel érkezett Ari, a sminkessel és a fodrásszal együtt.

  Nagyot fordult velem a világ azóta is amióta Jesével járok, interjúkat kérnek tőlem az újságok, az emberek meg közös képet. A minap is egy interjúban megkérdezték, hogy én milyennek látom a tökéletes kapcsolatot, és gondolkodás nélkül rávágtam, hogy szerintem a tökéletes kapcsolat olyan mint az Arié és a Seséjé és valóban így is van.

 Az esküvőn az én tanúm Ari lesz, a Jeséjé pedig Sergio. Luca fogja vinni a gyűrűket, és itt sem lesz olyan hosszú a ceremónia, mert amikor Ariéknak is kis rövid volt az sokkal meghatóbb volt mintha órákig szónokolna közhelyekről a tisztelendő.

 Amint a kérdésekhez ért a pap Jesé magabiztosan és mosolyogva válaszolt egy hangos "Igennel ", én pedig rápillantottam Xabira, majd könnyezve alig hallhatóan énis igent mondtam...

 – Olyan cuki, hogy így meghatódtál! Szeretlek nagyon! -suttogta Jesé már a bulin

 – Énis nagyon!  -mosolyogtam rá és megcsókoltam 

     Sergio már megint idegeskedett, csak úgy mint az ő esküvőjükön, mivel Paqui hazavitte Lucát mert fáradt volt, Sergioból már megint előjöttek az ösztönök és húszpercenként hívogatta az édesanyját.

Másfél évvel később: 

 – Luca, látod, ő itt Xabi, a te legújabb játszótársad! - gugolt le Jesé Lucához kezében a kisfiúnkkal.

 – Én is ilyen pici vojtam?  – nézett ránk a kis okos 

Hát, megeszem ezt a gyereket!

 – Igen, de majd ő is olyan nagyra fog megnőni mint amilyen nagy te is vagy! - simogattam meg a a kis Xabi arcocskáját majd pedig Luca fejecskéjét.

 A Xabi név Jesé ötlete volt, mivel Xabinak hívták a nagyapját, és így akar emléket állítani neki.

 Ha tudná, hogy nekem ez a név egészen másat jelent ... és mindig is különleges jelentéssel fog bírni. Eszembe fogja juttatni a kávézót, a mandulás keksz illatát, és Xabi Alonsot.